Az est során a montreáli szervezetek diákjaival különleges műsorral készültünk. Megható volt látni, ahogy a gyerekek, akik közül sokan már itt születtek, milyen természetességgel és örömmel léptek színpadra. Társastánc és zongora, valamint hegedű bemutatót láthatott a közönség a műsor első felében.
Egy rövid szünet után néptánc és népzene blokkal folytatódott az est. A Bokréta Néptánccsoport szólistáinak és a felnőtt táncegyüttesnek köszönhetően a magyar néptánc sokszínűsége és életereje is megelevenedett a színpadon. A Bokréta Népdalkör előadásában kalotaszegi dallamok csendültek fel, az éneket hegedű és brácsa is kísérte.
Külön büszkeség volt számunkra, hogy a Magyar Iskola diákjai és a tánccsoport táncosai mellett a cserkészek is aktívan segédkeztek a rendezvény lebonyolításában. Nemcsak felszolgáltak a vacsora során, de sokan közülük fellépőként is megmutatták magukat – egyszerre voltak segítők és szereplők, a közösség igazi szíve-lelkei.
A műsort egy magyar, a „Ha én rózsa volnék'' című dallal zártuk, amit gitár kísérettel adtak elő Magyar Iskolás gyerekek.
Megtiszteltetés volt, hogy Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is ellátogatott hozzánk. Beszédében kiemelte, milyen értékes és példaértékű az a munka, amit a montreáli magyar közösség végez, és hogy mekkora jelentősége van ezeknek az alkalmaknak – nemcsak a hagyományőrzés, hanem a jövő építése szempontjából is.
Ez az este mindannyiunk számára emlékezetes marad. A zene és a tánc valóban életet vitt a közösségbe, és megerősítette bennünk azt az érzést, hogy bárhol is élünk a világban, magyar szívünk és összetartozásunk örök.