XXVI. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó

Hagyományok és a közönség újabb találkozása Bécsben

2025. november 15-én ismét a magyar népi kultúra került a középpontba Bécsben. A floridsdorfi VHS épületében rendezték meg a XXVI. Bécsi Magyar Táncháztalálkozót, amely egész napos programkínálatával, sokszínű fellépőgárdájával és bensőséges hangulatával bizonyította, hogy a táncházmozgalom a határokon túl is élő és összetartó közösséget formál.

A rendezvényt megelőzően már az előkészületek során is megmutatkozott az együttműködés ereje. Októberben mentoraim kikérő levelet kaptak az egyesület akkori elnökétől, Tarcsai Helgától, amelyben a Napraforgók „kölcsön kérte” a Passau és Neuhaus am Inn területére delegált Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjast a táncháztalálkozó idejére. Mentoraim rábólintottak, így segítőkészségük és támogató hozzáállásuk lehetővé tette, hogy aktívan részt vehessek az esemény lebonyolításában. A közösségi összefogás szép példája volt az is, hogy a ZHUKI elnöke és két táncosa személyesen is ellátogatott a rendezvényre, ahol vendégekként tapasztalhatták meg első kézből a Bécsi Magyar Táncháztalálkozó fergeteges hangulatát.

A program a délutáni órákban kezdődött: 15 órakor nyitotta meg kapuit a táncháztalálkozó, mely az aprók táncával vette kezdetét. A délután folyamán kézműves foglalkozás várta a gyermekeket, amelynek során advent közeledtével papír kopogtatók készítettünk nagy lelkesedéssel és kreativitással. A kézműveskedés jól illeszkedett a rendezvény szellemiségéhez, hiszen a hagyományátadás nemcsak táncon és zenén, hanem alkotáson keresztül is megvalósult.

A zenei kíséretet a Dűvő zenekar, a Sárarany zenekar és a Szászcsávási zenekar biztosította, míg a táncos programokban többek között Horváth Tibor, Zóka Réka és gyermekei, Tompa Attila és Sík Réka, Józsa Zoltán „Bambi”, a Kónyi Hagyományőrző Egyesület, a Napraforgócskák gyerekcsoportja és a házigazdák feladatait ellátó Napraforgók táncegyüttes is közreműködött. A nap csúcspontját a gálaműsor jelentette, amely méltó módon foglalta keretbe az immáron 26 éves múltra visszatekintő bécsi táncháztalálkozót.

A gálaműsort szédítően vidám hangulatú virtuóz táncház követte. Összességében a XXVI. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó nemcsak gazdag programjával, hanem emberi és közösségi üzenetével is maradandó élményt nyújtott. Jó volt átélni, érezni és látni, hogy a Magyarországról érkező táncosok és a diaszpórában működő magyar szervezetek miként segítik egymást egy sikeres rendezvény megvalósításában – a magyar népi kultúra tovább éltetéséért.