A wokingi Sasok "szárnypróbálgatásai"

/ Bihari Ágnes Klára /
bihari.agnes.klara képe
A gyermekek szereplése mellett a Sasok csoportjának újabb remek ötlete – egy színvonalas újság készítése – tette még emlékezetesebbé a Karácsonyi Műsort.

 

A Magyar Iskola Woking (HSW) mindig kitalál valamit. Hol egy népzenész csapatot hív vendégségbe, akik fergeteges táncházat varázsolnak pillanatok alatt, hol Mikulás kirándulást szerveznek, amelynek különböző állomásain egy-egy próbát kell kiállnia a gyermekeknek. Ezúttal a „Sasok szárnypróbálgatásai” képviselték a meglepetést.

Az iskola összesen hét tanulói csoporttal folytatja oktató-nevelő tevékenységét. Minden csoport egy-egy állatról kapta a nevét. Így a hét csoport egyike a Sas csoport. Ők a legidősebb korosztály, akiknek egyik kedvence a történelem tanulása. Kevés létszámú, ám nagyon aktív csoportról van szó, akik teenager-ként természetesen tele vannak ötletekkel és szeretnék megvalósítani céljaikat.

A céljaik megvalósításában mindenkori segítőjük, mentoruk Ildikó néni (Rázsi-Karczagi Ildikó) terelgeti őket a megfelelő irányba, és fáradtságot nem ismerve törekszik a legjobb tudása szerint támogatni őket „szárnypróbálgatásaik” alkalmával. De mi is rejlik most e kifejezés mögött?

Az előzmények között szerepel Bodnár Krisztina újságírónő 2023. október közepén tett látogatása a HSW-nél, aki újságírói pályafutásáról és szerkesztőként végzett feladatairól számolt be a Sas csoport tagjainak. Gyakorlati tevékenységként az újságszerkesztés alapjaival ismertette meg a fiatalokat, akik azonnal gondolkodni kezdtek azon, hogy vajon ők képesek lennének-e egy újságot „összehozni” – fogalmaztak.

Természetesen Ildikó nénivel megosztották terveiket, aki sok-sok jótanáccsal látta el őket, majd hamarosan megkezdődött a közös munka, melynek eredménye egy színes, szerteágazó témákat felsorakoztató, 24 oldalas lap, karácsonyi megjelenéssel. A Sas csoport minden tagja részt vett az újság létrehozásában, és mindannyian legjobb tudásuk szerint gyűjtötték és készítették azokat a tartalmakat, amelyek helyet kaptak a lapban:

  • híres magyar olimpiai sportolók
  • Hollywoodi magyarok
  • humorsarok
  • „interjú” Teller Edével
  • különös történetek
  • filmajánló
  • magyar karácsonyi szokások
  • karácsonyi szokások a világban
  • remek receptek
  • Mese: Az elveszett manó

Az elkészült példány nyomtatott változatát a 2023. december 16-án tartott karácsonyi programnapon lehetett megvásárolni. Egy különleges – a szerzők által aláírt – példányt árverésre bocsájtottak. A „szárnypróbálgatás” eredményességét bizonyítja, hogy a Saslap különleges példánya az árverezésen 35 angol fontsterlingért talált gazdára.