Tóth Ilonka Münchenben

/ Maronics Ilona Anna /
maronics.ilona.anna képe
Még mindig a hatása alatt vagyok… Március 14-én, kedden reggel 9-kor a müncheni Gasteig nevű művészeti komplexumban voltam. Vártam. Vártam a Budapesti Nemzeti Színház stábjára. Még egy héttel azelőtt kért fel a Müncheni Magyar Főkonzulátusról Spiller Krisztina, a magyar közösséggel való kapcsolattartásért felelős konzul, hogy tolmácsolással segítsem a Gasteig dolgozóit és a Nemzeti Színház stábját, hogy fel tudjanak készülni a Tóth Ilonka c. előadásra március 15-ére.
Tóth Ilonka c. darab

Szívesen vállalkoztam a feladatra, ugyanakkor nem tudtam mi vár rám, milyen feladatokkal kell megbirkóznom ez idő alatt. A színház gazdasági vezetője volt a kontaktom. Ő már 9-kor fel is hívott, hogy hol talál engem. Első kérdése pedig váratlanul ért: „Hol vannak a kamionok?” „Húha! – gondoltam magamban – Itt még sok dolgom lesz!” Ugyanis nem tudtam, hogy milyen kamionokat milyen indokból keresünk. Aztán persze összeállt a kép: a díszletet keresik. Az első mozzanat és munka mindig a díszletért felelősöké, a háttérmunkásoké, a hangosítóké és a világosítóké. A két kamiont, tele kellékekkel, megtaláltuk az épületkomplexum mögött. Aztán becsekkolás a portán. Minden simán ment. Az emeleten meg is találtuk a Carl Orff terem színpadát, ahol már a német asszisztensek vártak minket. Első rohamként a színpad mellett lévő teherlifttel kellett felhozni a díszleteket. Mivel nem vagyok jártas színpadon, megtanulhattam, hogy mit is jelent díszletet mozgatni, összeépíteni. Ahogy haladt az idő, és ahogy a színpadra hozták fel a díszlet elemeit, megláthattam a fontosabb lépéseket, a kulisszák mögé kukucskálhattam. Kifejezetten érdekes volt számomra. Azt hiszem ahhoz, hogy összeálljon a színpad, a hangosítás és a fény 8-10 óra folyamatos munka kellett, csupán egy ebédszünettel. Vidnyánszky Attila, a rendező már délelőtt megnézte a színpadot, a színészek: Csurka László, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Dózsa László, Mécs Károly, Rubold Ödön, Bánsági Ildikó, Szélyes Ferenc, Waskovics Andrea, Bakos-Kiss Tamás, később jöttek.

Mivel Németországban a színpadon semmilyen tüzet nem gyújthatnak, a tűzoltók kiszálltak, hogy megtudják, milyen jelenetek lesznek, amiben tüzet, vagy izzó anyagokat használnak. Miután mindent tisztáztunk, készen állt a színpad a próbára, ami egész sokáig eltartott.

Feladatom volt ezen kívül az idős színészek taxiztatása. Külön élmény volt. Én ismertem őket, a hangjukat gyermekkoromtól fogva, és most élőben foglalkozhattam is velük.

A március 15-i előadás fantasztikusan sikerült. Díszvendég volt Johannes Singhammer, a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnöke, a bajor kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, valamint Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára. A közönségnek nagyon tetszett a darab, mégis a szomorú történet sokakat elgondolkodtatott. Úgy gondolom, hogy a müncheni közösség ezzel az előadással kifejezetten méltó módon emlékezett meg a hősiességről, amit a bátor magyarok mind 1848-ban, mind 1956-ban tanusítottak.

Nagyon örültem, hogy olyan feladatot vállalhattam, amiben ennyi örömömet leltem. Köszönöm mentoromnak, Szarvas Erzsébetnek és Spiller Krisztina konzulasszonynak, hogy egy ilyen feladatot bíztak rám.