Ars Sacra Fesztivál Bécsben

/ Lohn Annamária /
lohn.annamaria2022 képe
„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)”
Ars Sacra

Az Ars Sacra Fesztivál évek óta az egyik legkomolyabb bemutató tere a szakrális művészeteknek. A programsorozat keretében művészeti alkotásokkal, filmekkel, zenével, előadásokkal és workshopokkal találkozhattak az érdeklődők. A fesztivál részvevői közt megtalálhatóak voltak a magyarországi és határon túli intézmények is.

A nívós rendezvénysorozat közreműködőit felsorakoztatva évről évre megtaláljuk a keresztény egyházak intézményeit, templomokat, kápolnákat, múzeumokat, kiállító helyeket és kulturális központokat.   Az idei évben a szeptember 17-25 között szervezett programsorozatban a bécsi Collegium Pazmanianum is részt vállalt. A Pázmáneum részvétele a fesztiválon már több éves hagyomány, melynek keretében az itteni katolikus és más keresztény egyházi közösségek az Isten tiszteletével kapcsolatos művészeti ágakkal ismerkedhetnek meg. A fesztivál ugyan vallásos témákat ölel fel, azonban minden érdeklődő számára nyitott.

Az Ars Sacrán idén két kiemelkedő programmal vett részt a bécsi magyar közösség. 2022.09.12-én a Collegium Hungaricum dísztermében mutatták be Eperjes Károly rendező Magyar Passió című filmjét. A film megtekintése előtt Bárány Anzelm, a Collegium Hungaricum igazgatója köszöntötte a közösséget, a film rendezőjét és egyik főszereplőjét Eperjes Károlyt, illetve Varga Jánost a Pázmáneum rektorát. A megrázó, 1950-es évek valóságát bemutató film megtekintése után Varga János igazgató úr beszélgetett Eperjes Károllyal a film készítésének hátteréről, a témáról és rendező úr személyes családi hátterének vonatkozásairól is. Végül, de nem utolsó sorban a közönségnek lehetősége nyílt kérdezni Eperjes Károlytól.

A film bemutatója után néhány nappal egy bensőséges szentmisére, majd verselemzésre várta a kedves érdeklődőket Varga János, a Pázmáneum rektora. A programra a Pázmáneum saját kápolnájában került sor.  Az érdeklődők Istenes versekkel készültek, melyeket felolvastak. A versek között a néhány perces csendben mindenkinek volt ideje átgondolni a hallottakat, értelmezni és elemezni az elhangzott költeményt. A résztvevők közt voltak olyanok is, akik több verssel is készültek az estére. A költemények elhangzása után agapé következett, ahol a résztvevők immár kötetlenebbül, egy pohár bor és némi pogácsa mellett tudtak beszélgetni és tovább elemezni az elhangzott műveket.

A bécsi közönség mindkét programot nagy szeretettel fogadta, mely a résztvevők számán is megmutatkozott. Ezzel zárván gondolataimat, az elkövetkező évekre is sikeres részvételt kívánok az Ars Sacra fesztiválon az ausztriai magyarok számára!