Ökumenikus imaóra és koncert Németóváron

2025. november 8-án az „Europa”-Club rendezésében emelkedett hangulatú rendezvényre került sor a burgenlandi Bad Deutsch-Altenburgban. Hogy a környékről és a Bécsből érkező magyarok immár hagyományosan megemlékezzenek mindazokról a hősökről, akik életüket adták a magyar szabadságért. Az alkalom teret adott a múlt tiszteletére és közösség összekovácsolására egyaránt, miközben igyekezett bevonni köreibe a fiatalabb generációkat is.

A délután ökumenikus megemlékezéssel vette kezdetét a németóvári Mária-templomban, ahol a résztvevők imádsággal és közös énekkel adóztak a hősök emlékének. A szertartást követően koszorúzásra került sor a Magyarok jelképes sírjánál és emléktáblájánál - ezzel is kifejezve a közösség háláját és tiszteletét a múlt példamutató alakjai iránt.

A megemlékezés után a program a gyógyfürdő koncerttermében, a Kurzentrum Ludwigstorffban folytatódott, ahol „Mária, Magyarok anyja, Édesanyánk” címmel bensőséges hangulatú koncert várta a résztvevőket. A műsorban Pitti Katalin operaénekes, Pálmai Árpád énekművész és Szabó Bella Laura, a II. Regnum Marianum Mária-énekverseny győztese léptek színpadra, felejthetetlen zenei élményt nyújtva.

A rendezvény végén közös beszélgetés és büfé zárta a napot, amely lehetőséget adott régi ismerősök újbóli találkozására és a közösségi együttlétre. A programra Bécsből külön busz is indult, hogy minél többen részt vehessenek az eseményen, amely méltó módon kapcsolta össze a nemzeti emlékezést, a hitet és a zene erejét.

A nap üzenete egyértelműen a közösség erejéről, a nemzeti összetartozásról és a hitből fakadó reményről szólt. Az emlékezés nemcsak a múlt hősei előtt való tisztelgés volt, hanem a jelen és a jövő számára is útmutatás: hogy magyarságunkat, hitünket és kulturális örökségünket csak együtt, egymást támogatva őrizhetjük meg. A templom falai között elhangzott imák, a koszorúk csendes üzenete és a koncert szívet facsaró dallamai mind arról tanúskodtak, hogy a magyar közösség határokon átívelően is képes összefogni és méltó módon ápolni múltját.

Ez az alkalom így nemcsak emlékezés volt, hanem ünnep is: a hűség, a szeretet és a hit ünnepe. A résztvevők lelkükben megerősödve, közös élményekkel gazdagodva térhettek haza, hogy továbbvigyék mindazt, amit a múlt üzenete és a közösség összetartó ereje jelent a mai magyarság számára.