Mikulás ünnepség Kingston upon Hullban

/ Petrás Éva /
petras.eva képe
December 8-án, szombat délután a Mikulás Hullban is meglátogatta a magyar gyerekeket. A már november elején meghirdetett eseményre 36 család regisztrált, összesen közel 100 résztvevő várta a Nagyszakállút.
Mikulás - kézműves foglalkozásMikulás - éneklésMikulás - megérkezettMikulás - megérkezett

A nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal nem a szokásos közösségi teremben volt  a rendezvény, hanem egy jóval tágasabb helyszínt kellett bérelni. A családok délután két órától gyülekeztek. Miközben karácsonyi zene szólt, számos kézműves foglalkozásra nyílt lehetőség. Az egyik legnépszerűbb a mézeskalács díszítés volt, a színes cukorkákkal dekorált finomság a  felállított fenyőfára is felkerült díszként. Egy másik asztalnál üveget lehetett festeni és karácsonyi lámpást készíteni. Akik ezeket megunták, díszeket készíthettek papírból vagy karácsonyi üdvözlőkártyát írhattak, a kicsik gyurmázhattak. Négy óra tájékán helyet foglaltunk a karácsonyfa körül és közös dalolással vártuk a Télapót, aki hamarosan meg is érkezett. A gyerekek izgatottan várták, hogy nevükön szólítsa őket és megkapják az ajándékot, a csokoládét rejtő csomagot. 

A kora estig tartó rendezvény arra is alkalmat biztosított, hogy a hétköznapokból egy picit kiszakadva, ünnepi hangulatban, az egymással ritkábban találkozó felnőttek egy szelet süteményt vagy kávét fogyasztva  beszélgessenek.

Az ünnepség résztvevői bíznak abban, hogy a Mikulás jövőre is ellátogat hozzájuk.