Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének rendezvénye
Az újévet mindig azzal a tudattal kezdjük, hogy készülhet a plakát, a felhívás, nézzük, idén milyen évfordulók vannak, kit is emelhetnénk ki ajánlott szerzőnek. Indul a verseny hirdetése, jönnek a jelentkezések, alakulnak a csoportok, összeáll a zsűri, megérkeznek a nyeremények, kész az emléklap is, és hirtelen azt vesszük észre, hogy holnap van a nap. A nap, amiért megint hónapokig dolgoztunk, a nap, amikor izgulunk, rohangálunk, szervezkedünk, koordinálunk. A nap, amikor egy-egy pillanatra megállunk, egy-egy versre felkapjuk a fejünket és csak hagyjuk, hadd ragadjon magával. A nap, amikor annyi gyereket láthatunk, néha félve, néha büszkén kiállni, és szavalni, olykor mesélni. A nap, amikor örömet csalhatunk a versenyzők arcára az emléklapokkal, ajándékokkal. És a nap vége, amikor újra magunk maradunk, csak a kollégák és a zsűri, és fáradtan, mosolyogva emlékezhetünk vissza arra, mi minden történt velünk egy nap leforgása alatt.
Idén minden máshogy alakult. Idén mi is változtatni akartunk. A pályázat kiírásakor úgy döntöttünk, adjunk esélyt olyanoknak is, akik nem tudnak eljönni Bécsbe egy nap erejéig, így miért ne lehetne online része is a versenynek? Hát legyen, csináljuk meg! És így utólag visszanézve ez az ötlet, Mentsik Szilvia, az AMAPED elnökének elképzelése mentette meg nekünk idén a mesemondó- és szavalóversenyt. A beérkezett 168 jelentkezésből körülbelül 80 volt személyes, a többi jelentkező videóval készült. A közben kialakult helyzet sem vette el a többség kedvét, és csak páran morzsolódtak le. A végeredmény: 151 beküldött videó. Érkezett hozzánk 56 magyarországi előadás, 66 videó a szórvány településekről (26 vajdasági, 9 felvidéki és 31 erdélyi jelentkező mutathatta meg, mit tud), 17 ausztriai személy állt videó elé, 8 versenyzőt hallgathattunk meg Németországból, 4 előadót pedig Spanyolországból. Ez számunkra is új, és mindenképpen pozitív tapasztalat volt, hiszen elérhettünk olyan gyerekeket és felnőtteket is, akiknek más körülmények között esélyük sem lett volna részt venni a programon. Egyet biztosan állíthatunk: jövőre is biztosítunk online felületet a jelentkezésre! Emellett természetesen bizakodva várjuk, hogy jövőre ismét személyesen élhessük át a napot.
Idén négy zsűri foglalkozott a beérkezett videókkal. Az egyik zsűrit alkotta dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, oktató az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékén és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszéken. Dr. Fűzfa Balázs, Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, valamint Dr. Szaffkó Péter egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója. Ők hallgatták meg a prózát előadó nagyobb korosztályt, valamint a magyarországi verseket előadó nagyobbakat.
A második zsűri tagja volt Arató Zsófia, aki a Pécsi Egyetemen tanít magyar mint idegen nyelvet, valamint iskolai keretek között oktat magyar nyelvet és irodalmat. Balázs Emese a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, Fűzfáné Csuti Borbála pedig a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem tanára. Ők foglalkoztak a határon túli óvodások és elsősök által elmondott versekkel, a diaszpórában élő kisebbek verseivel, valamint a határon túli 4-5. osztályosok által előadott versekkel.
Szabó Csilla az ÉS?! Színház rendezője és Komarno önkormányzati képviselője, Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke és Németh Ervin a soproni Petőfi Sándor színház drámapedagógusa, dramaturgja a prózát előadó kicsikkel foglalkozott, a határon túli 2-3. osztályosok verseit, valamint a magyarországi alsósok verseit hallgatta meg.
A negyedik zsűri tagjai Dr. Szoták Szilvia, az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, Dr. Bali János, kutatási, stratégiai és koordinációs igazgató a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél, valamint Dr. Molnár Gergely, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője voltak. Ők hallgatták meg és értékelték a diaszpórában élő nagyobbak verseit, a határon túli nagyobbaktól beérkezett verseket, valamint a magyarországi 5-6. osztályosok verseit.
A kategóriákat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy minden kategóriában közel azonos számú versenyző legyen. Köszönjük a zsűri alapos munkáját, és hogy ilyen körülmények között is hihetetlen gyorsasággal meghallgatták és értékelték a beküldött előadásokat.
Mindenkinek köszönjük a részvételt és a befektetett munkát, bízunk benne, hogy jövőre személyesen folytatjuk!