A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete idei március 15-i ünnepségére is több mint száz vendég érkezett. A rendezvényt már második alkalommal tartottuk meg azon, a Petőfi Sándor nevét viselő téren, amelyet 2024 nyarán adtunk át az észak-macedóniai fővárosban.
Kulturális műsorral emlékeztünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről Szkopjében. A műsor keretében a történelmi tények mellett magyar dalokat és magyar verset is hallhatott a közönség. Turcsányi Tibor felelt a technikai részért, több rövid videóval színesítette a programot. A Teleház tagjai egy verset mondtak el, a tavaly alapított kórus pedig négy dalt is elénekelt, kettőt gitárkísérettel. Mellettük bemutatkozott a szervezet citerazenekara is.
Beszédet mondott Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke, Klein András, Magyarország szkopjei nagykövete és a szkopjei Kiszela Voda önkormányzat polgármester asszonya, Beti Sztamenkoszka Trajkoszka is.
A 2024 nyarán átadott téren egy Petőfi mellszobor is helyet kapott, amelyet a műsor végén a jelenlevők megkoszorúztak. Koszorút helyezett el a Szkopjei Magyar Nagykövetség, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete, Kiszela Voda önkormányzata, valamint egy helyi iskola képviselői is.
A Teleház tagjai mellett Magyarország Szkopjei Nagykövetségének is számos munkatársa jelen volt, emellett több szkopjei önkormányzat képviselője, az ortodox egyház magas rangú képviselője, az észak-macedóniai katolikus püspök, Kiro Sztojanov, valamint helyi iskolák képviselői is jelen voltak.
Magyarország Szkopjei Nagykövetsége a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetével együtt idén is pályázatot írt ki Kiszela Voda és Gazi Baba önkormányzatok általános iskolái számára. A diákok irodalmi és képzőművészeti művekkel vehettek részt a pályázaton, amelynek témája a magyarországi 1848/49-es forradalom és szabadságharc volt. Az első három helyezett ajándékot kapott a Nagykövetségtől, a nyertes pályázók pedig fel is olvashatták alkotásaikat.
A kulturális műsor végén meg is vendégeltük a jelenlevőket. Turcsányi Tibor babgulyást főzött, valamint a disznótorról megmaradt zsírt felhasználva zsíros kenyeret készített, de volt többek között disznósajt és májpástétom is. A Teleház és a Nagykövetség háziasszonyai pedig további finom falatokkal gazdagították a kínálatot.

