Az októberi hónap különösen fontos a magyar közösségek életében, hiszen ilyenkor emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Torontóban és környékén idén is méltó módon tisztelegtünk előttük: megemlékezéssel, zászlófelvonással és megható találkozásokkal, amelyek még közelebb hozták egymáshoz a diaszpóra tagjait.
Október 23-án az Ontario Parlament előtt került sor a hivatalos megemlékezésre, ahol a magyar zászló ünnepélyes felvonása mellett elhangzott a főkonzul beszéde is. A rendezvényen felavattunk egy emléktáblát az ’56-os harcosok tiszteletére, amely örök mementója annak a bátorságnak és szabadságvágynak, amelyet a forradalom hősei képviseltek. Megható volt látni, hogy a kanadai magyar közösség fiataljai és idősei egyaránt jelen voltak, közösen hajtva fejet a múlt hősei előtt.
A megemlékezést követően a Budapest–Toronto Kulturális Híd Egyesület szervezésében ellátogattunk a Niagara-vízeséshez. Velünk tartott Cili néni, egy 1956-os forradalmi túlélő, aki az autóút során személyes történeteit osztotta meg velünk. Elmesélte, hogy a Corvin köz közelében élt, ahol a forradalom első napjai zajlottak – szavai őszinték, megrendítőek és felemelőek voltak. Hallgatva őt, mindannyian átéreztük, mit jelentett akkoriban a szabadságért való küzdelem, és mennyire fontos megőrizni ennek az emlékét a jövő generációi számára.
Amikor megérkeztünk a Niagara-vízeséshez, Cili néni számára különleges pillanat következett: ő kapcsolhatta fel a vízesés díszkivilágítását, amely aznap estére piros-fehér-zöld színekben ragyogott. A látvány mindannyiunkat mélyen meghatott – a természet ereje és a nemzeti színek fénye egyesült abban a pillanatban, mintha maga a vízesés is együtt emlékezett volna velünk.
Ez a nap számomra nemcsak az emlékezésről, hanem az összetartozásról is szólt. Megható volt megtapasztalni, hogy több ezer kilométerre Magyarországtól is élőn tartjuk ’56 szellemét, és közösen ünnepeljük mindazt, ami összeköt bennünket magyarként.
