A Magyar Költészet Napja Sydney-ben

Gyönyörű versek, énekek, sokszínűség, kiváló előadásmódok, remek beszélgetések

/ Reményi Tamás /
reményi.tamás képe
2019. április 11-én este Ashfieldben, a Szent Erzsébet Karitász Társaság Mindszenty Otthonában emlékeztünk meg a Magyar Költészet Napjáról. Egy igazán sokszínű és értékékes társaság gyűlt össze Gáspár András a Magyar Kultúra nagykövete hívására.
A költészet napjaJókedvű beszélgetések az est soránA kunzul, Fráter Olivér, Mécs László verseit olvassaGyarmati Erzsébet versolvasásai

Egy igazán sokrétű és gazdag program kezdetén a Sydney-i Magyar Külgazdasági és Konzuli Iroda vezetője, Fráter Olivér vezető konzul nyitotta meg az estet. Mécs László különös és a magyar történelem által meghatározott életútját ismertette és verseiből olvasott fel. Az est során Gáspár András a „Mi a vers?” kérdéssel vezette fel a találkozó fő témáját, majd Kányádi Sándor egy rövid történetével adta meg a választ:

Egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot –, ijedtemben visszadobtam: – Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?

– A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell.  Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen. A vers az, amit mondani kell. Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.

A vers az, amit mondani kell.

A Magyar Költészet Napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik, akinek az életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. 

Az est során elhangzottak versek József Attila versein túl, Reményik Sándor, Ady Endre, Petőfi Sándor, Lackfi János műveiből. Még emlékezetesebbé tette az estet, hogy mindenki az általa felolvasott vershez elmesélte kötődését, vagy épp azt az élethelyzetét, amikor a verset hallotta, megszerette, vagy épp szavalta. Így érdekes történeteket hallgathattunk szeretetről, menekülésről, Magyarország elhagyásáról, vagy épp a szerelem, s az új otthon megtalálásáról. Az est során Fráter Olivér, Gáspár András, Rozgonyi Magdolna, Reményi Tamás, Gyarmati Erzsébet, Sremko Elizabeth, Balogh Katalin versmondásaival, felolvasásaival és történeteivel ismerkedhetünk meg, az estet Kicsi Csilla és Svantner Gergő tette még emlékezetesebbé énekeikkel, népdalaikkal.

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.