A Kodály Együttes bálja Torontóban

Tudósítás a 60. bálról

/ Izsák Zoltán Sotiris /
izsak.zoltan.sotiris képe
A báli szezon Torontóban sorra lehetőséget nyújt a kellemes szórakozást keresőknek, de ezeken belül is kimagasló helyet foglal el a Kodály bál.

Az idén 60. jubileumát ünneplő együttes nagyszabású bált rendezett az elmúlt hétvégén. Az eseményt hatalmas munka előzte meg, és bár az együttes életében rendszeresek a fellépések, a rendezvényeken való nívós részvétel, és persze a saját rendezésű versenyek, de a bál előkészítése különösen gondos és figyelmes munkát igényelt.

A rendezvényt a táncosok nyitották meg: elsőként itt mutatták be teljes egészében az idén tanultakat. Az apró csoport kalocsai táncokat, az ifik felcsíki táncokat, valamint a felnőttek Zselykről hozott koreográfiát mutattak be. A viseletek, a táncanyag és a fellépők előadása megalapozta a kellemes hangulatot. Andrew Komaromy elnök és Hild Erika művészeti vezetők köszöntötték ezután a résztvevőket, akik nem csak az est fontosságáról szóltak, hanem az elmúlt 60 évre is visszaemlékeztek.

  

Palkovits Valér főkonzul köszöntője és Forrai Tamás, katolikus lelkész áldása után a vacsora következett. A magyaros konyha kedvelői itt sem maradtak éhesen.

A bál viszont tartogatott további meglepetéseket. A különlegességet a sokszínűség okozta. Volt népi zenekar, de DJ is, így a táncházi megmozdulást, a báli táncokat a disco slágerek váltották fel, ezáltal alkotva egy egészet, amit a táncos lábú Kodály család összességét is jellemzi.

Fotó: Kralovanszky Balázs