100. nap a karanténban

/ Knapecz Kata /
knapecz.kata képe
Március közepe óta karantén van Argentínában, így csak távoktatásban, online tudjuk tartani az órákat, próbákat. A tánccsoportok tagjaival heti rendszerességgel gyűlünk össze, és igyekszünk minél hatékonyabban, hasznosabban eltölteni az arra kijelölt időt. A 100. nap is eltelt a korlátozások bevezetése óta, de még mindig kerülnek elő újabb lehetőségek.

 

A tavalyi tanévben, 2019-ben a Buenos Aires-i magyar alapítású Szent László Iskolában elindult a magyar mint idegen nyelv oktatása az argentin származású gyermekek számára. A magyar nyelv mellett a magyar néptánccal is elkezdtek megismerkedni a gyerekek, és ezt a munkát idén mi is folytatjuk.

A karantén miatt elhúzódó órarend-kialakítás után csak június 25-én tudtunk nekiállni a munkának, de már nagyon vártuk a feladatot. Természetesen ezt is csak online, a Zoomon keresztül tudtuk megvalósítani. Az első néptáncórát inkább bemutató jellegűnek szántuk, de a lelkes résztvevők ezt máshogy gondolták. Ők mindenáron velünk akartak táncolni, amit nagyon jó érzés volt látni. András kalotaszegi legényes pontjait is a legnagyobb igyekezettel próbálták meg leutánozni, lemásolni a mellénybe és ingbe öltözött argentin kisfiúk. A legnagyobb érdeklődést a seprű-, illetve felmosónyéllel járt somogyi kanásztánc iránt mutattak, így közkívánatra arra fordítottunk több időt.

Az első órát nagyon élvezték a gyerekek, és a szülői visszajelzések is ezt igazolták. A nyelvi különbözőségek sem jelentettek akadályt, minden mozdulatot sikerült csupán a mozgással átadnunk a résztvevőknek. Ezt a feladatunkat is fontosnak tartjuk, hiszen a néptánc a nyelvi korlátok ellenére is képes a magyar kultúra közvetítésére. Tapasztalataink szerint itt Argentínában mind a magyar nyelvre, mind a magyar kultúrára igény van a magyar közösségen kívül is.