Improvisart szólóest a Prágai Előadóművészeti Akadémián

Balázs János Kossuth és Liszt-díjas zongoraművész improvizációs hangversenye

/ Fekete Krisztián /
fekete.krisztian képe
A hangverseny a MVM CEEnergy Ltd., MVM CEEnergy CZ s.r.o. támogatásának, valamint Magyarország Prágai Nagykövetségének és a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Prága szervezésének köszönhetően valósulhatott meg.

 

A tisztelt közönség egy briliáns koncertélmény részese lehetett, amelynek koncepciója rendhagyó módon azt a romantikus hagyományt mutatta be, amikor még a zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, és átiratokat készítettek ismert operákból és dalokból.

A hangversenyen Robert Schumann, Liszt Ferenc, Dubrovay László művein át, egészen Balázs János saját improvizációjáig különleges zeneművek csendültek fel. A művész azt a 200 éves tradíciót mutatta be, melyben az előadóművész valójában az alkotóművész társává válik.

Balázs János előadásait az egyéni zenei látásmód jellemzi. Hitvallása, hogy a zene csakis a lélek legmélyebb és legőszintébb érzelmeiből születhet meg. 2018-ban kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott, 2019-ben Kossuth-díjban részesült.  Továbbá Liszt-, Prima-, Gramofon-díjas Érdemes művész 16 éves kora óta része a hazai koncertéletnek – ekkor nyerte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, melyet az egyetem befejezéséig további 5 jelentős versenyen aratott győzelem – közte a Cziffra zongoraverseny – és számos díj követett. A Snétberger Központ tanára. 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díjjal tüntette ki munkásságát, majd a lengyel állam is kitüntetéssel ismerte el tevékenységeit. A Virtuózok című tehetségkutató műsor és a 2018-as francia Cziffra verseny zsűritagja. Elhivatottan építi a jövő koncertközönségét: gyerekeknek szóló egyedülálló ingyenes ZEnergia koncertjeit már több tízezren látták. Számos jelentős nemzetközi versenyen elért eredménnyel rendelkezik, egyike a legkeresettebb és legsikeresebb zongoraművészeknek, a világ neves koncerttermeinek állandó szereplője. Azon kevés művészek közé tartozik, akit a közönség szeretete és a szakma elismerése egyaránt körülvesz. 

„Úgy zongorázik, még annál is jobban, mint Cziffra György, olyan fenomén, aki egyedülálló a világon, emellett van benne lírikusság, az ember valósággal megijed tőle, hogy milyen adottságai vannak.” (Vásáry Tamás – 2007)

Balázs János többek között Liszt Ferenc munkásságát is lelkesen méltatta. A magyar muzsika Liszt rapszódiái révén vált világszerte ismeretessé. Liszt Ferenc szóban és írásban nem egyszer hangoztatta:

„Vezércsillagom, jeligém, hogy Magyarország egykor büszkén hivatkozhasson rám,” 

valamint azt is, hogy

„.. bár sajnos, nem beszélem a magyar nyelvet, bölcsőmtől síromig, szívemben és gondolkodásomban magyar maradok, s a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni”.

A hangversenyen előadott művek:

Chopin / 2 Impromptu
Liszt Ferenc / 104. Petrarca szonett
R. Schumann-Liszt Ferenc / Widmung
Kodály Zoltán -Balázs János / Intermezzo
Dubrovay László / Hommage a Fellini
F. Chopin / Andante spianato & Grande polonaise brillante

Bizonyára mindenki számára lélekemelő volt ez a nem mindennapi koncert egy világhírű előadótól.