Így űztük el a telet Varsóban

Idén is megrendeztük a Lengyelországi Magyar Egyesület farsangi mulatságát a lengyel fővárosban

Idén már második alkalommal került sor a Lengyelországi Magyar Egyesület immár hagyományteremtő farsangi mulatságára Varsóban. Az esemény számomra különösen kedves, hiszen tavaly az én kezdeményezésemre indult el a rendezvény szervezése, amely idénre a varsói magyar közösség egyik várva várt eseményévé vált.

A szervezési munkát Czeglédi-Wrótniak Fruzsinával, az Egyesület elnökével közösen végeztük: hónapokon át dolgoztunk a programokon, a részleteken és azon, hogy minden résztvevő számára emlékezetes estét teremtsünk.

A rendezvénynek, mint sok más magyar programnak a városban, a varsói Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ adott otthont. A köszöntőket követően a Kociołek i Wino étterem magyaros ízeit kóstolhattuk hidegtálak és babgulyás formájában, amelyek hamar megalapozták a jó hangulatot.

Az est egyik fénypontja a Swinguett formáció egyórás koncertje volt: a duó egy magyar és egy lengyel énekesnő előadásában szólaltatott meg magyar, lengyel és nemzetközi swinges, táncos dallamokat. A koncertet tombolasorsolás követte, amelyhez többek között a Varsói Magyar Nagykövetség és a Liszt Intézet is felajánlásokkal járult hozzá – magyar boroktól kezdve dekoratív díszlámpákig számos nyeremény talált gazdára. A nagykövetség jóvoltából farsangi fánk is került az asztalokra, a magyar borok és pálinkák pedig tovább emelték az est hangulatát.

A program zárásaként magyar karaoke várta a vendégeket: régi és új slágerek csendültek fel, magyarok és lengyelek előadásában egyaránt, igazi közösségi élménnyé formálva az est végét.

Az eseményen mintegy 30–35 fő vett részt, nagyjából fele-fele arányban magyar és lengyel vendégek. Külön öröm volt számunkra, hogy a Varsói Egyetem magyar tanszékének oktatói és hallgatói közül is sokan jelen voltak. Többen kreatív farsangi jelmezekben érkeztek, akik pedig jelmez nélkül jöttek, azoknak volt helyben lehetőségük saját maszk elkészítésére, ami szintén nagy sikert aratott.

Az este rendkívül jó hangulatban telt, a mulatság egészen hajnalig tartott - ezt a farsangi hagyományt egészen biztosan még jó sokáig megtartjuk.