Idős magyar nyelv

Megmerevedett anyanyelv

/ Garamhegyi Edit Rita /
garamhegyi.edit2025 képe
Idősnek tűnik legalábbis, itt, Sydneyben, ahol újra megkezdtem egy Kőrösi Csoma Sándor Programos szezont. Láttam az itteni magyarok életének már majdnem minden területét, találkoztam a nehéz történelmi időkben érkezők által alapított helyi közösségekkel, jártam egy baráti társaság összejövetelén is, akik nem járnak más magyar közösségekbe.
A Közösségi Nyelviskolák vezetőinek konferenciája

Sokféle sors és sokféle szál köti össze vagy éppen választja el egymástól az ittenieket. 

Mostanra viszont megszületett itt, majd felnőtt és már gyermeket is vállalt a következő két generáció, akiknek szembe kell nézniük az anyanyelv megtartásának nehézségeivel.

Óvodától felfelé már csak a szülői ház őrzi a származási nyelvet, ha őrzi. Vegyes házasságok esetén még az sem. Nehéz és szomorú tapasztalat, amikor a magyar iskola udvarán szünetben angolul beszél egymással két magyar gyerek.

Csak aki változik, marad hű önmagához"

Herbert Haag gondolatai igazak a nyelvre is. 

Azon gondolkodtam, hogy azok az idős emberek, akik közül nem egy kisgyermekként, ötévesen került ide, hogyan őrizte meg a nyelvet? Mert megőrizte, akcentus nélkül, tisztán beszéli - ismerek ilyet, nem is egyet. Megvolt bennük a makacsság, a hit vagy nem is tudom micsoda, hiszen nem mentek haza, itt fogják befejezni az életüket, beszélve egy nyelvet, amit csak egymástól hallanak.

A fiatalok viszont csak tőlük hallják. Az ő veretes, bölcs szavaikat, szleng nélkül, általában tájnyelvi kifejezésekkel és hangsúllyal. Megállt az idő nyelvünk felett itt, megmerevedett, mint egy képernyőn.

Ez a mi feladatunk itt, KCSP-seké, hogy beszéljünk, nevessünk, feleseljünk, csacsogjunk magyarul, hogy újra éljen a nyelv, újra legyenek kamaszos pattanásai, kiheverendő gyermekbetegségei, ige, csúnya szavai is a feszültség levezetésére.

Örülnek is neki, felnevetnek egy-egy nem ismert kifejezés hallatán, és szinte érezni, ahogy átfúj egy friss szellő anyanyelvünk gyönyörű szavain és felborzolja őszülő tincseit.