Ebben az évben Mendoza városa adott otthont a diaszpóratábornak. Közel száz gyermek és számos tanár, szervező, cserkész és önkéntes gyűlt össze, hogy együtt töltsenek el pár tartalmas, élményekkel teli napot. A tábor céljai között szerepelt a közösségépítés, a magyar nyelv tanulása és a kulturális identitás erősítése. A legtöbben Argentínából érkeztek, de voltak Paraguayból és Chiléből is. Mi a csapatommal Bariloche városából érkeztünk.
A programkínálat rendkívül sokszínű volt. A gyerekek részt vehettek kézműves foglalkozásokon, húsvéti olimpián, valamint hagyományőrző programokon is, mint pl. a tojásfestés. A tanárok gondosan összeállított munkafüzetekkel és játékokkal készültek. Korcsoportok alapján osztották be a résztvevőket, de a délutáni nagyjátékokhoz mindenki csatlakozott. A tábor egy központi tematika köré épült, ez pedig Szent István király volt. Rengeteg információ elhangzott ezzel kapcsolatban az órákon és a játékok közben is. Egy szabadulószoba-program kapcsán pedig a gyerekek feladata volt az elveszett korona megkeresése és visszaszerzése.
Esténként vidám táncház vette kezdetét, de a tábortűz sem maradt el. A cserkészek rengeteget segítettek a tábor lebonyolításában.
A mendozai diaszpóratábor bebizonyította, hogy a földrajzi távolság ellenére is lehetséges erős és élő közösséget építeni. A résztvevők új barátságokkal és gazdag élményekkel térhettek haza – és már most izgatottan várják a következő találkozást.

