Huzavonó koncert Lovosicében

Gulyásfőző fesztivál

/ Tulipán Zsombor /
tulipan.zsombor képe
2025 május első hétvégéjén Lovosicében ismét megrendezésre került a Gulyás Fesztivál, amely immár hagyományosan a magyar kultúra és gasztronómia ünnepe a térségben.
PicinkékTáncosok viseletbenHuzavonó és Picinkék

A rendezvény központi eleme a gulyásfőző verseny volt, ahol csapatok mérhették össze főzőtudásukat. A hangulatról regionális sörfőzdék kínálata, valamint válogatott, finomabbnál finomabb magyar borok gondoskodtak. A nap folyamán
kulturális programok, zenei fellépések és gyermekfoglalkozások is színesítették a fesztivált, amely családok, baráti társaságok és gasztronómia iránt érdeklődők számára is tartalmas kikapcsolódást nyújtott.

A fesztivál zenei programjának egyik kiemelkedő eseménye volt a Prágai Magyar Huzavonó Zenekar koncertje, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Program két ösztöndíjasának közreműködésével adtak elő. Az együttes lendületes, mégis autentikus hangzásvilágával hamar magával ragadta a közönséget. A zenekar nemcsak a magyar népzene sokszínűségét mutatta be, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy a résztvevők közelebbről megismerkedjenek a hagyományos népi hangszerekkel és azok történetével.

A koncert során nemcsak a klasszikus vonós felállás – hegedű, brácsa, bőgő – kapott szerepet, hanem bemutatásra kerültek ritkábban hallható, különleges hangszerek is. A közönség megcsodálhatta az ütőgardon mély, ritmikus hangzását, a
kecskeduda jellegzetes, archaikus hangját, a tárogató lágy, mégis erőteljes megszólalását, valamint a cigányzenében használt kanna meglepően sokoldalú funkcióját is.

A koncert nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem ismeretterjesztő szerepet is betöltött: a zenészek rövid ismertetőket fűztek az egyes hangszerekhez, így a hallgatóság nemcsak hallhatta, hanem meg is érthette a népzene mögötti hagyományokat és kultúrát. 

A koncertet színesítette a tánc is, hiszen színpadra lépett a prágai Nyitnikék Néptáncegyüttes, valamint az Iglice Egylet legkisebbjeiből álló Picinkék gyermek tánccsoport is. A fellépők lelkes és szívből jövő előadásai nagy sikert arattak, a közönség tapssal és mosollyal jutalmazta a fiatal és felnőtt táncosokat egyaránt. A Nyitnikék táncosai lenyűgöző, korhű magyar népviseletekben léptek színpadra, amelyek nemcsak esztétikai élményt nyújtottak, hanem betekintést is adtak a Kárpát- medence különböző tájegységeinek hagyományos öltözködéskultúrájába.

A résztvevők megcsodálhatták a gömöri, és a kalotaszegi női és férfi viseletet egyaránt. A Picinkék csoport bájos, életvidám bemutatója pedig különösen megmelengette a szíveket – a legkisebbek lelkesedése és természetes öröme emlékeztetett mindenkit arra, milyen fontos a hagyományok továbbadása már gyermekkorban. A

táncos produkciók nemcsak szórakoztattak, hanem értéket is közvetítettek: a magyar népi kultúra elevenen van jelen, és közösségi élményként újra és újra képes megérinteni különböző korosztályokat és nemzetiségeket egyaránt.