Húsvéti készülődés Párizsban

/ Győri Ágota /
gyori.agota képe
2019. április 6-án a Párizsi Magyar Iskola Egyesület - Kabóca tagjai összegyűltek, hogy közösen készüljenek a húsvéti időszakra.
húsvéti készülődés Párizsbanhúsvéti készülődés Párizsbanhúsvéti készülődés Párizsbanhúsvéti készülődés Párizsban

Az Kabóca Egyesület gyermekei szüleikkel, nagyszüleikkel közösen vehettek részt a hagyományőrző családi délutánon. A kisebbek filcanyagból kivágott tojásokat díszítettek és rajzoltak, míg a nagyobbak kipróbálhatták a legősibb, természetes anyagokból készült tojásfestést is. Ennek menete, hogy különböző növények leveleit, virágait szorítottuk harisnyába tekerve az előre keményre főzött tojásokra, majd vöröshagyma héjából készült főzetbe helyeztük őket, és így festettük sötétbarnára a tojásokat. Hagyományos módon szalonna bőrével fényesíthetjük az elkészült alkotásokat. A vállalkozó kedvű felnőttek, és nagyobb gyermekek pedig megismerkedhettek az írókával (gicával) is; ennek segítségével a kifújt tojásokra viasszal mintákat rajzolhatunk, ezután ételfestékbe áztatjuk az elkészült műveket, majd a már kész tojásokról a gyertya lángjának segítségével leolvasztjuk a viaszt, s így megkapjuk a tökéletes végeredményt!

A tojásfestő délután nagy sikert aratott mind a kisebbek, mind a nagyobbak körében, hiszen mindenki megtalálhatta a hozzá legközelebb álló technikákat, s a végeredmények pedig bekerülhettek az otthon húsvéti díszei közé!