"Honfoglaló" mise Frankfurtban

/ Balogh Eszter Borbála /
balogh.eszter.borbala képe
Új otthona lett a frankfurti Magyar Katolikus Egyházközségnek.
templomközösségközösség

2023. október 8-án tartotta "honfoglaló" miséjét a frankfurti Magyar Katolikus Egyházközség. A családias Szent Erzsébet Közösség három évig tartó Herz-Marien templomban való vendégeskedés után új-állandó helyre költözött. A Frankfurt Nied városrészében található Dreifaltigkeit Kirche (Szentháromság templom) lett az új otthonuk.

 

Felemelő volt látni, ahogy a közösség minden tagja valamilyen módon kivette a részét az előkészületből épp úgy, mint a Szentmisén, vagy azt azt követő agapén. A misén a gyermekek ministráltak, a felnőttek zengő hangjukkal szolgálták Istent az énekkarban. A járókelők figyelmét se kerülhette el, hogy új közösséggel bővült a templom. A szentmise bemutatása után magyaros sült kolbász illata keveredett a levegőbe, ugyanis eme közös együttlétet, ünneplést méltóképpen ünnepi lakomával koronázták. A menü a teljesség igénye nélkül frissen sült kolbász, házi kenyér és kovászos uborka volt. Így Belényesi József atya szavain keresztül megszerzett lelki táplálék után lehetőség volt együtt lenni, beszélgetni, ismerkedni egy kis falatozás kíséretében. A frankfurti magyar katolikus közösség tagjai számára örömteli délután volt ez az együttlét az új "otthonunkban", ahonnan Isten Igéjével a szívünkben, hitben megerősödve, és barátokkal, ismerősökkel töltött délután örömével tértünk haza.