Fázisok előreláthatatlan ideig

Ismét beszédet mondott az ország elnöke

/ Dr. Török Tímea Krisztina /
torok.timea.krisztina képe
Tegnap este Cyril Ramaposa (dél-afrikai elnök) beszédet intézett az ország lakosságához. Mindenki izgatottan várta, hogy mit fog mondani, hiszen már több mint egy hónapja kijárási tilalom alatt vagyunk és mindenki kezd egyre nyűgösebb lenni.
Óvatosansütiklub onlinelevel 4sütik

Nyilvánvalóan senki sem arra számított, hogy egyik napról a másikra minden visszaáll az eredeti kerékvágásba, de a gazdaság helyzete miatt, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy mindannyian számítottunk valamilyen mértékű enyhítésre. Én személy szerint azt viselem a legrosszabban a bezártság mellett, hogy nem tudok edzeni, mások a cigaretta- és alkoholárusítást hiányolják. Ezek közül a tegnapi beszéd alapján olybá tűnik, hogy lehet majd edzeni is és cigarettát árusítani is  – bár csak szigorú szabályok mellett, melyeket még nem pontosítottak. De a továbbiakban sem lehet majd úgy jönni-menni, mint korábban, továbbra is az otthonról dolgozást és a minimális kijárást preferálják.

Az ország gazdaságát nagy mértéken megviselte ez a négy hetes lockdown. Ami bárkinek érzékelhető, ha kimegy az utcára, az az, hogy a korábbiaktól eltérően egyre többen kéregetnek. Az eddig is megszokott volt, hogy minden piros lámpánál álltak kéregetni, de most ez hihetetlen mértéket öltött. Amerre én lakom, például csoportosan állnak az út szélén, táblákkal a kezükben, melyen élelmet kérnek. Kicsit ijesztő látni, hogy egy körülbelül 1 km-es szakaszon 50-60 ember áll kint. Ez a helyzet magyarázza azokat a – főleg Fokvárosban készült – videókat, melyeken üzletek vagy áruszállító kamionok fosztogatása látható.

A most bejelentett enyhítés nem sokban fogja befolyásolni a jelenlegi helyzetet, rendezvényeket még biztos, hogy hosszú ideig nem fognak engedélyezni, mely kihatással van a munkámra, hisz a programszervezés tulajdonképpen teljesen ellehetetlenült a mostani szabályok miatt.

Mindenesetre próbáljuk megtartani a közösség érdeklődését, én sok mindenkivel telefonon tartom a kapcsolatot, nagyon jól esik az is, hogy sokan hívnak, akár csak azért is, hogy meggyőződjenek arról: minden renden van velem, nem szenvedek hiányt semmiben.

A sütiklub online formába költöztetése is elég jól sikerült, már rengeteg receptet lehet megtalálni a Szövetség Facebook oldalán, emellett a magyar órákra készített anyagok is nagy érdeklődésre tartanak számot, több új embertől is kaptam üzenetet, hogy a továbbiakban ők is szeretnék kapni az anyagokat. A sütiklub és a receptek miatt minden nap sütök valamit, ez az edzés hiányával karöltve meg is látszik rajtam, de legalább lesz, ami motiváljon majd, ha egyszer végre visszatérhetünk a mindennapi rutinunkhoz.

Ez azonban még várat magára, mert sajnos sokan nem tartják be a szabályokat (egyes townshipekben több embert is letartóztattak, mivel tudatosan figyelmen kívül hagyták a vonatkozó előírásokat). Így nem lehet tudni, hogy a jelenlegi 4-es szint meddig lesz érvényben és hogy onnan feljebb vagy lejjebb fogunk tudni mozdulni. Az ország elnöke azt is megjegyezte, hogy ezek a szintek provinciánként változóak lehetnek, a fertőzöttség mértékétől függően.

A pozitív hozzáállás nagyon fontos, így az ember próbál arra koncentrálni, hogy ez is előrelépés, még ha nem is óriási. Bízom benne, hogy a helyzet csak jó irányba fog mozdulni és előbb vagy utóbb végre összejöhetünk egy rendezvény keretében a Magyar Tanyán, mert bár napi kapcsolatban vagyunk, az mégsem pótolja a személyes találkozások varázsát.