Így emlékeztek a hannoveri “pesti srácok”
A szürke, esős hannoveri estén a reménység sugara ragyogott át… A reménységé, amely 1956-ban erőt adott a pesti forradalomhoz. A reménységé, hogy éljünk bár határon kívül, a magyar szív együtt dobban, együtt cselekszik, ha eljön az idő…
Deli Csanád ösztöndíjas társammal különleges élményben lehetett részünk; nem csupán azért, mert a mi ajkunkról hangzottak fel az emlékezés szavai énekben, imádságban és versben, hanem azért is, mert átélhettük, mit is jelent, amikor generációk találkoznak. Megérthettünk valamit Petőfi szavaiból, amikor “A nép nevében” című versében arról ír, hogy “jogot tehát, emberjogot a népnek”, vagy mikor Faludy “A te csillag” című versében így beszél „Ezerkilencszázötvenhat, nem emlék, / nem múlt vagy nékem, nem történelem, / de húsom-vérem, lényem egy darabja, / szívem, gerincem (…)”.
Az ünnepség zárásaként szívet felhevítő élmény volt a pesti srácokkal, név szerint Prof. Rovátkay Lajossal, Dr Bors Jenővel, Cziráky Istvánnal, Biczók Emőkével, Nagy Attilával együtt énekelni a Himnuszt, majd pedig meghitt, baráti, testvéri közösségben beszélgetni ‘56-ról, sorsról, hazáról egy közös vacsora keretein belül.
Hálával, reménységgel a szívünkben indultunk otthonunkba, tudván azt, hogy Isten oltalmazó keze áldja a magyarokat szerte a világban.
