Egy hónap a Bécsi Délibáb Néptáncegyüttesnél

Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes

Érték és közösség – bárhol a világban

A Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes példája jól mutatja, hogy a magyar kultúra határokon túl is élő, erős és összetartó közösségeket képes teremteni.

 

Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes

A Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes számára egy átlagos hónap sosem átlagos. Már csak azért sem, mert az együttes a diaszpórában, Ausztriában működik: közel ugyan a magyar határhoz, mégis külföldi közegben. Ez a helyzet számos kihívást teremt, legyen szó szervezési, finanszírozási vagy éppen emberi kérdésekről. A közösség tagjai azonban évről évre bizonyítják, hogy összefogással minden akadály leküzdhető.

A közösség ereje: magyar nyelv és kultúra Bécsben

A Délibáb létezésének motorja a magyar nyelv és kultúra szeretete. A közösség tagjai egyként kezelik mindazt, amit közösen teremtenek, így a befektetett munka és energia arányosan oszlik meg. Ez az összetartó erő teszi lehetővé, hogy a néptáncegyüttes nem csupán fennmaradjon, hanem növekedjen és fejlődjön is.

A néptánc nem “táncikálás” – hanem elköteleződés

Sokan úgy gondolják, hogy a néptánc csupán könnyed időtöltés. A Délibáb tagjai azonban jól tudják: a próbák, a fellépések és az együttes működtetése komoly energiát, időt és áldozatot követel. Aki a néptáncot választja, nemcsak kulturális örökséget ápol, hanem egy közösséget is épít.

Mit kapnak ezért cserébe? Barátságot, identitástudatot, testi-lelki fejlődést, biztonságot és egy befogadó, támogató közösséget – egy második családot.

Heti több próba, sokszínű csapat

A felnőttek számára a próbahetek szerdánként 19–21 óráig, pénteken 18–22 óráig zajlanak, csütörtökön pedig a Szivárvány Gyermek Néptáncegyüttes tart 1–2 órás próbát és heti szinten van citeraoktatás és népdalkör is. A csapat rendkívül sokszínű: van köztük történész, programozó, hangszerkészítő, tanár, orvos és egyetemista, akiket azonos értékrend és közös cél köt össze.

 

Mozgalmas november

A Délibáb számára a november különösen eseménydús volt: a rendszeres próbákon felül, táncházat tartottunk Bécsben, az együttes fellépett Mosonmagyaróváron, és megtartottuk a főpróbát a november 29-i év végi gálaműsorra, amelyre már szeptember óta nagy erőkkel készülünk. A nagyszabású bemutatót most szombaton láthatja a közönség.

Érték és közösség – bárhol a világban

A Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes példája jól mutatja, hogy a magyar kultúra határokon túl is élő, erős és összetartó közösségeket képes teremteni.

Kívánom, hogy mindenki találjon magának egy ilyen közösséget – ahol otthonra lelhet.