Először a Cimbora Magyar Iskolában tartottunk anyák napi rendezvényt. A kicsik gitárzenét hallgattak, majd saját készítésű képeslapokkal köszöntötték az édesanyákat. Nagy Mária pedagógus jóvoltából finom krémest fogyaszthattak el a jelenlévők. A virág sem maradhatott el: egy szál rózsát kapott minden édesanya.
Érdekes program volt még az anyák napi sütikészítés, amit Elisher Krisztina óvodapedagógus útmutatásával készítettek közösen anyák és gyerekek.
2025. május 11-én a református gyülekezetben folytatódott az anyák napi program. Szabó Attila lelkész prédikációjában emlékeztetett:,, A második korinthusi levél 13. fejezetéből vett alapige első gondolata az, hogy örüljetek! Ezt ma kifejezetten gyülekezetként úgy éljük meg, hogy először is hálát adunk Istennek az édesanyákért, s ezen belül azokért az áldásokért, melyeket általuk kaptunk.
A bátorító mosolyukért, féltő szeretetükért, gondoskodásukért, áldozatos munkájukért. Ma nemcsak szemünkkel, hanem a szívünkkel is észrevesszük, értékeljük és egy ünnepély keretében köszöntjük őket.”
Az istentisztelet után versekkel, virággal és képeslappal ünnepeltük az ausztrál időpont szerinti anyák napját.
Az eseményről összeállítás és készült, itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/100070205531294/videos/1664574501597519