Dr. Cserháti Ferenc püspök látogatása Sydneyben

A püspöke egy hetet töltött Sydneyben

/ Reményi Tamás /
reményi.tamás képe
Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök ausztráliai lelkipásztori útját folytatva 2018. november 10-én a Szent Erzsébet Karitász Társaság vezetősége körében és a katolikus családok közösségében szentmisét mutatott be Ashfieldben, a Mindszenty Otthonban.
Szentmise az Erzsébet otthonbanZarándoklat Mary MacKillop, az  első ausztrál szent emlékhelyéreCserháti püspök Szondi Jenő atyávalReptéri elköszönés

A karitász otthont maga a hercegprímás, Mindszenty József áldotta meg 1974-ben. A szentmise kezdetén Gerecs Károly, a karitász társaság elnöke köszöntötte a főpásztort és a híveket, kifejezve örömét, hogy a püspök immár harmadik alkalommal látogatja meg a Sydneyben élő magyarokat. A szentmisét követően ünnepi fogadásra és szeretetvendégségre került sor a karitász otthonban a „Családi est” keretében, ahol kulturális program is emelte az est hangulatát.

A Sydney-i látogatás csúcspontjaként az évközi 32. vasárnap megünneplésére a Szent Erzsébet Otthonban gyűltek össze a Sydney-ben élő magyarok. Hollai Anna, a Sydney-ben élő magyar katolikusok egyházközségének vezetője köszöntötte Cserháti püspököt, aki a Szent Erzsébet Otthon lelkészével, az ausztrál születésű Szondi Jenő atyával közösen mutatta be a szentmisét.

Szentbeszédében Ferenc püspök a két bibliai szegény, a careftai és a jeruzsálemi özvegyasszony őszinte vallásosságáról és az írástudók, a vallási vezetők színlelt, farizeusi magatartásról elmélkedett a napi szentírási olvasmányok alapján. Kiemelte, hogy Jézus tanítása mindig általános érvényű és mindenkinek szól. Jézus kritikája korának vallási vezetőiről ma is lelkiismeretvizsgálatra szólítja az igehirdetőket, a nevelőket, a tanítókat épp úgy, mint az egyház minden tagját. Az őszinte vallásosság, mindenkit egyformán kötelez. Cserháti Ferenc így folytatta: ma jól eső érzés tölt el minket, hogy Jézus elítélte a képmutató farizeusokat és felmagasztalta az Istenre hagyatkozó szegény özvegyet. A mai képmutatók beazonosításával sem lehet különösebb gondunk, rögtön másokra, a mai tanítókra, az egyházi vezetőkre és a nevelőkre gondolunk, és hamar megfeledkezünk arról, hogy akár saját magunk is a színlelő írástudók, farizeusok közé tartozhatunk. Vagy talán mi magunk mentesek lennénk a farizeusokra jellemző magatartásformáktól: a hiúság, az anyagiasság, a külsőséges vallásosság kísértéseitől? Vagy talán nem fenyeget minket is a veszély, hogy a vallásosságot színlelő írástudók és farizeusok szintjére süllyedünk?! A szegény özvegy magatartása megkérdőjelezi „igaznak” vélt jámborságunk, imánk, istentiszteletünk, olykor még szeretetszolgálatunk őszinteségét is. Őszinte vallásosságunk felülvizsgálatra serkent. Végül a püspök így buzdította a híveket: Krisztus evangéliumi tanítása őszinte és igaz vallásosságot kíván, lélekben és igazságban, amint ezt Jézus sürgette. A szentmise végén átadta az Ausztráliában élő magyar hívek számára Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek meghívását a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra!

A szentmisét követően a Délvidéki Magyarok Szövetségének házában került sor a „Katolikus Ebédre”. Évente egy alkalommal itt gyűlnek össze a Sydney-ben élő katolikus hívek, hogy közösségi és kulturális programokkal is megünnepeljék eggyé tartozásukat és ily módon is megéljék a közösség megtartó erejét. Az ebédet követően Ady Endre, Reményik Sándor versei hangzottak el, a délvidéki énekkar dalai mellett vidám énekek és előadások színesítették a nap programját. A főpásztor ünnepi beszédében három sarkalatos küldetést hagyott az itt élő magyarokra feladatként: tartsák meg a hitet, erényes élettel szolgáljanak és tartsanak össze! Így szerezzenek maguknak jó hírnevet! Bárcsak adná az Isten, hogy újjal mutogatnának rájuk is, mint az őskeresztényekre. „Nézzetek, hogy ezek a Sydney-i magyarok mennyire szeretik egymást!”. A nap során a főpásztor sokakkal találkozott személyesen és hosszasan elbeszélgetett a hívekkel, az itt élő magyarok nagy örömére.

 

Másnap, hétfőn Cserháti Ferenc püspök elzarándokolt Mary MacKillop sírjához, ő az első ausztrál szent és rendalapító. Észak-Sydney-ben található a szent sírhelye és az emlékére létrehozott zarándokközpont és múzeum, amelyet a szent által alapított Szent József rend nővérei vezetnek. A szent rendalapító a XIX. század második felében a szegények és elnyomottak szolgálatának szentelte életét. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1995-ben, a 2008-as Világifjúsági találkozó alkalmával sírjánál XVI. Benedek pápa is imádkozott. Szentté avatására 2010 októberében került sor Rómában, a Szent Péter téren. Cserháti püspök tisztelettel adózott a szent sírjánál és az Oltáriszentség előtt imádkozott az Ausztráliában élő hívekért és az egész magyarságért.

Kedden Cserháti püspök délelőtt találkozott, Vincent Long OFM parramattai püspökkel,  délután pedig felkereste Anthony Fisher OP Sydney érsekét és a Sydney-i magyarok jelenlegi és jövőbeli lelkipásztori ellátásáról tárgyalt.

 

A püspöki látogatás utolsó napján a főpásztor a Szent Erzsébet Otthon lakói számára celebrált szentmisét, amely során ünnepélyesen kiszolgáltatta a betegek szentségét az otthon mintegy ötven lakójának. A főpásztor köszöntötte az otthon lakóit és az őket gondozókat, felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a szentmisében a szentségi jelek által találkozunk az üdvözítő és szabadító Istennel, elesett emberi természetünk legkiválóbb és legfőbb orvosával, a betegek igazi gyógyítójával, az orvosok orvosával, aki az örök élet reményében, minden embert elvezet a testi, lelki gyengeségekből és betegségekből a teljesen egészséges életre, Krisztussal. Elmondta, hogy a pap kézrátétele által Jézus teszi ránk a kezét, ad új reményt és új életerőt. Ez a papi kézrátétel a betegek szentségével sokkal több, mint egy bátorító kézfogás és több, mint együttérző emberi gesztus. Isten erejét közvetíti a gyenge és esendő ember számára. Az olajjal való megkenés szertartása egy olyan gesztus, egy olyan „nonverbális kommunikáció”, amely Isten közelségét jelzi és közvetíti. „Ma bizalommal kérjük Istentől, hogy segítségével képesek legyünk leküzdeni a betegségeket; képesek legyünk leküzdeni minden, korral járó gyengeséget és nehézséget. Bizalommal kérjük, hogy az Úr gyógyítsa meg lelkünket, és ha úgy akarja testünket is!” – fejezte be beszédét a püspök.

Megköszönte a dolgozók betegek körüli gondoskodását, szolgálatát, türelemre és szeretetre bátorította a lakókat és a dolgozókat. Végezetül a püspök találkozott a református egyház vezetőjével: Péterfy Kund lelkésszel, a Sydney-i magyar konzullal, Fráter Olivérrel és a Szent Erzsébet Otthon vezetőségével. Megköszönte szíves vendéglátásukat; kifejezte örömét, hogy egy héten át az otthon lakója lehetett.

Az itt élő katolikus közösség számára megtisztelő, hogy dr. Cserháti Ferenc püspök immár harmadik alkalommal látogatta meg az itt élő magyarokat, akik őt mihamarabb, negyedszer is visszavárják! Hálásak, hogy a világ e távoli, talán legkeletibb sarkában is megmutatta az egyház jelenlétét, közelségét és felhívta a figyelmet arra, hogy az egyház mi vagyunk és az ima ereje végtelen.