Miután mindenki megérkezett és a játék is elindult, nekivágtunk a túrának. Szerencsénkre, ahogy a bokrok és fák közé értünk, a szél is alábbhagyott, az eső pedig teljesen elállt – mintha egy másik világba csöppentünk volna. A táj lenyűgöző volt: kilátópontokat érintettünk, tengerparti sziklákon gyönyörködtünk, és útközben hasznos dolgokat tanultunk a környező szigetekről, a világítótornyok szerepéről és a tengerészek világáról.
A nap fénypontja az volt, amikor mindenki elkészíthette saját kalózcsákóját, így egy pillanatra mi is tengeri kalandorokká válhattunk. Az ebédünket egy különösen gyönyörű kilátóhelyen fogyasztottuk el – ennél szebb „étterem” aligha létezik!
De ezzel még nem ért véget a közös napunk. A túra után összeültünk mézeskalácsot készíteni. Ausztráliában most hiszen tél van, és a júliusi téli vásárra készülünk, ahol ezeket a finomságokat majd meg is lehet kóstolni. A kisebbek szorgalmasan gyúrták és formázták a tésztát, nagy örömmel és odafigyeléssel.
A mézeskalácsok egyelőre a fagyasztóban várják, hogy megsüljenek, de természetesen egy tálcával aznap este helyben is kisütöttünk. A végeredmény? Csodálatos, szívecske alakú, illatos és ízletes mézeskalács, amit a sok ügyes kéz és cserkészek szeretete tett igazán különlegessé.
Ez a nap megmutatta, mennyi öröm, tanulás és közösségi élmény rejlik egy-egy jól megszervezett cserkészkirándulásban – még akkor is, ha az időjárás nem a legbarátságosabb. A lényeg, hogy együtt vagyunk, és bármi történjék is, a jókedv, a kaland és az összetartozás érzése velünk van.
