A keddi tanítási nap más volt, mint a többi; vendégünk érkezett egy elismert csellista személyében. A hamiltoni Arany János Magyar Iskolában hisszük, hogy nem elég csak szavakat és nyelvtani szerkezeteket megismertetnünk ahhoz, hogy a magyar nyelvet megtanítsuk. Kultúránkat, hagyományainkat, történelmünket is ismernünk kell. Öröm volt olyan művészt vendégül látni, aki hasonlóan gondolkozik, hiszen Felicián szerint: „fantasztikus dolog, hogy egy közösség egyben tart egy iskolát és fontosnak érzik kultúrájuk magas szintű ápolását is”. Ennek elengedhetetlen része, hogy a népzene iránti fogékonyságot is felkeltsük tanulóinkban. Kiváló alkalom volt erre Felicián látogatása, aki mesélt saját, zene iránti kötődéséről és megénekeltette a lelkes közönséget.
A vasárnapi koncertet nem csak azok várták, akik kíváncsiak voltak Feliciánra, egy különleges tehetséggel megáldott csellistára. Feldolgozásai egyben értékteremtőek és hagyományőrzők, de mindemellett modern köntösben újragondoltak. A helyszínre egyre többen érkeztek a magyar iskola diákjai is – voltak, akiket a keddi alkalom egyenesen megbabonázott. Egyik tanulónk, Bence azóta a Felicián által készített feldolgozásokat hallgatja, a vasárnapi koncertre ajándékként pedig egy legóból készített csellóval érkezett. „Anya, én is csellózni szeretnék!” – hangzott el Bence kérése. Így kezdődött tehát a hamiltoni Felicán-hatás.
A koncertet a Tücsök zenekar nyitotta, Hiripi Anita vezetésével. Megható volt látni, ahogy a legkisebbek is hangszert ragadva zenélnek a színpadon. Valahogy így kezdődhetett a következő előadók zene iránti szeretete is. Vaski Gábor – aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény – és Kalmus Felicián közösen adták elő a Rákóczi nótát, tisztelegve ezzel a fejedelem és az emlékére állított év előtt. Ezután pedig következett az a rész, amit nem csak Bence várt nagyon, hanem mindenki más is.
„A népzenének szerepe van az identitás megőrzésében. Azok a szövegek, amik alkotják népzenei kincsünket, önmagukban olyan történeteket, gondolkodásmódot tükröznek, amik kultúránk részei. Kultúránk megőrzéséhez elengedhetetlen ismerni mindezeket.” – vallja Kalmus Felicián. De hogyan is jelenik meg ez a gondolat az ő munkásságában?
Erdő, erdő, erdő, Kis kece lányom, Madárka, madárka. Nekem a népdalok címének olvasása közben is felcsendülnek a jól ismert, sokat hallott dallamok. Felicián művészetének különlegessége, hogy ezeket új, modernebb formában tárja a közönség elé. Miközben a csellóra figyeltünk, észrevétlenül dúdolni kezdtük a népdalokat is, majd pedig újszerű, fülbemászó egyediséggel rendelkező formában hallgattuk tovább, miközben a vetítővásznon megjelenő szebbnél szebb grafikákat csodálhattuk. A siker titka a zene szabad felfogásában rejlik. Átélhettük, milyen érzelmek lakoznak a Felszállott a páva dallamában, illetve Vargáné dillemmájának feszültsége is megjelent – csellóval is kifejezhetővé vált, hogy a káposztafőzés és a lánya jövőjén való elmélkedés túláradó stresszt okozhat.
A Felicián-hatás egyértelmű. Látható és hallható csoda, aki a legkisebbektől az időseken át magával vitt, ringatott és minden bizonnyal tovább is kísér.
