Búcsú a Magyar Iskola Wokingtól

/ Kardulesz Rita /
kardulesz.rita képe
A magyar állam KCSP ösztöndíjasaként érkeztem Angliába ősszel, és az egyik első utam a reptérről a Magyar Iskola Woking szüreti báljába vezetett.
Kézműves foglalkozás a Magyar Iskola Wokingban Tanórai pillanatkép a Magyar Iskola WokingbanPillanatkép a Magyar Iskola Woking foglalkozásárólA farsangi a tanári csapat Wokingban

Magyarországot frissen elhagyva Angliában is ’otthonos’ hangulat fogadott a báli eseményen, gyermekek magyar néptáncával, citerajátékkal, hazai ízekkel, árusok portékáival, akik a magyar mesekönyvektől a jól ismert hazai bolti termékekig szintén a határokon túli magyar közösség báli programját színesítették.

Azóta szinte minden második szombatot együtt töltöttünk a közösséggel az iskolai napon, és sokakkal még külön is találkoztunk az iskola által október végén megrendezett Első Angliai Magyar Diaszpóra táborban. A sikeres táborozás intenzív egy hete alatt negyven gyermek foglalkozott a magyar történelemmel, tánccal, sok-sok dallal, verssel, kézművességgel, játszva tanulva a kiváló tanári karral, segítőikkel és Európa több más országából érkező magyar cserkészekkel.

Egy igazán fiatalos és jól működő csapatot találtam Wokingban, mely a több, mint 6 év tapasztalatának és a tanári csapatának köszönhetően kiemelkedő színvonalat és szervezettséget tudhat magáénak.

A kiküldetésem időszaka lassan a végéhez közeledik. Nagy örömmel tölt el, hogy megismerkedhettem e wokingi magyar közösséggel és a részévé válhattam ez idő alatt. Közreműködhettem az iskolai napokon, ahol asszisztensként segítettem az órákon, és vizuális dokumentációt készítettem az iskolai napokról és rendezvényekről, mint a karácsonyi betlehemes ünnepségről, farsangi mulatságról, március 15-ei műsorról.

A tanárok, asszisztenseik és segítőik 5 csoportba bontva tartják óráikat a 0-9 és afeletti korosztálynak, segítve a magyar identitás kifejlődését, megtartását és erősítését. Ez egy misszió minden csapattag számára, melyet a hazaszeretet, a magyar kultúra és nyelv átadása, szokásainak megtartása és közös megélése hajt előre. Céljuk az is, hogy minél több meghívott magyarországi előadóval, műsorral bővítsék kulturális eseményeiket, mely óriási élményt jelent a gyermekek számára

Az iskolai napok együttlétének rendszerességébe a koronavírus-járvány sajnos közbeszólt, és bár a gyermekek márciustól már nem lehetnek együtt a United Reformed Church tantermeiben, mindez megvalósulhat a virtuális tanórákon. Hála a tanároknak, asszisztenseknek, a közreműködő szülőknek és a technológiának, a gyerekek továbbra is folytathatják a magyar nyelv gyakorlását, szókincsük bővítését a távoktatáson keresztül.

Öröm, hogy adhatunk egymásnak, látni a gyerekek lelkesedését, nyelvi fejlődését, és az összefogást, hogy az országuktól távolabb élő magyarok együtt, közös erővel és lelkesedéssel viszik együtt a magyar zászlót a világ és Anglia számos városában, mint Wokingban is.

Szeretnék ezúton is külön köszönetet mondani az iskola vezetőinek: Gulyás Melindának és Hipszki Mártonnak szakmai együttműködésükért és támogatásukért, kívánva továbbra is sok-sok közös élményt, programot és sikeres iskolai napokat! Hajrá Magyar Iskola Woking!

 

További információk az iskoláról:

https://www.facebook.com/MagyarIskolaWoking

https://www.facebook.com/groups/magyariskolawoking