Bristol: "Mikulás, Mikulás..."

/ Szabó Andrea /
szabo.andrea képe
December 7-én Bristolba is eljött a várva várt Mikulás.
MűsorKözös éneklésZsibongóban...A közönség

December 7-én emlékezetes és rendhagyó nap volt a Tűzmadár Tanodában. Korán érkeztünk, s kezdtük díszíteni a sportcsarnokot és a társalgót „téli ruhába”. Az első tanórában minden tanodába járó gyermekkel közös főpróbát tartottunk, ugyanis műsorral szerettük volna várni és köszönteni a Mikulást. Ez volt az első közös „produkció”, műsor az összes tanulóval a tanoda szeptemberi indulása óta. Műsorunkban volt közös éneklés gitár kísérettel: „Suttog a fenyves zöld erdő…”, „Hull a pelyhes fehér hó…”, „Mikulás, Mikulás…”, „Télapó itt van…”; a nagyiskolások előadásában Donászy Magda: Télapó érkezése c. vers; mesemondás: B. Radó Lili: Három fenyőfa …; „Csendes éj…”ének és hangszeres produkció. A második tanórában az óvodásokkal fenyőfára akasztható díszt készítettünk. Fából készült formákat pl.: hóembert, angyalkát, rénszarvast, fenyőfát, csillagot festhettek temperával a gyerekek. Közben beszélgettünk a Mikulásról, énekeltük a múlt órán tanult, illetve a már ismert mikulásváró dalokat. Néhány kisebb gyermek és szüleik is bekapcsolódtak a fenyődísz készítésébe. Mai alkalommal is minden készített díszt hazavihettek a gyermekek.

Baba-Mama klub: Kellemes, meghitt, karácsonyi hangulatban töltöttük az idei év utolsó foglalkozását. Csodaszép karácsonyi lapok készültek a kismanók lábnyomaiból, énekeltünk a télapónak, táncoltunk és zenéltünk.

Kisiskola: eme rendhagyó szombati napon, ami a Mikulás ünnepség jegyében telt, más ütemben tartottuk az órákat. Az első órában főpróba volt a tornateremben és elénekeltük az összes, majd az ünnepségen elhangzó dalt. Tízórai után eljátszottuk a Bogyó és Babóca Télapó c. meséjét. Megkerestük és értelmeztük az ismeretlen szavakat, és próbáltuk arckifejezésekkel és mozdulatokkal megjeleníteni a mese egészet. Kézművesen óriás papírcsillagot készítettünk kedves szülők bevonásával és segítségével.

Nagyiskolások: Ez alkalommal a gyerekek közösen elolvasták a Tücsök és a hangya című diafilmet és megkeresték benne a toldalékos szavakat, jellemezték a szereplőket. Az óra további részében interaktív módon foglalkoztak a magán- és mássalhangzókkal. A Betűbirodalom oktatójátékot használva válogatták ki a magán- és mássalhangzókat (rövid és hosszú). Majd az ABC kártyajáték segítségével rakták helyes sorrendbe a magyar ábécé betűit, megkeresve az idegen betűinket is. Végül pedig a BrainBox Magyarország társasjáték nyújtott sok izgalmas percet. A gyerekek élvezték és izgalmasnak találták a csoportmunkát, jó volt látni az igyekezetüket és a lelkesedésüket.

A mai délelőttöt rendhagyó módon zártuk, a Micimackó…c. dalt tanultuk meg és énekeltük el közösen. Gitároztunk hozzá, illetve a gyermekek ritmushangszerekkel „zenéltek”. Ezután ebéd következett. Egy pillanatnyi szünet után kicsik és nagyok izgalmára elkezdődött a mikulás-műsor a sportcsarnokban. Műsorunk végéhez közeledve megérkezett a várva várt Mikulás. Köszöntötte a részt vevőket, majd néhány kedves mondat kíséretében kiosztotta a gyermekeknek a mikulás csomagot és a személyre szóló játékokat. A tanodai nap folyamán kísérőprogramként folyamatosan lehetett családi fotót készíttetni berendezett stúdióban, profi fotós által. Ezen kívül népművészeti stand kínálta szebbnél szebb portékáját az érdeklődőknek. A rendezvényünk zárásaként családi táncházat tartottunk. Örülünk, hogy nagyon sokan látogattak el hozzánk és tisztelték meg tanodánkat a jelenlétükkel. Összesen 184 fő volt jelen ezen a napon, 77 gyermek és 107 felnőtt. Nagyon jó hangulatú, tartalmas és élményekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött.