25 éves a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör - Ismerős Arcok koncert Göteborgban

/ Stumpf Anna /
stumpf.anna képe
Idén ünneplete 25 éves jubileumát a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör. A magyar egyesület fennállásának 25 éves évfordulójára rendezett ünnepséget és az ahhoz kapcsolódó Ismerős Arcok koncertet október 15-én tartották a Folkets Hus, vagyis a helyi „kultúrház” nagytermében.

A jubileumi műsor részeként ünnepi beszédet mondott Csata Attila, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör elnöke, majd Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének (SMOSZ) elnöke köszönte meg a Kőrösi helyi közösségért végzett fáradságos munkáját, és emlékdíjakat adott át az egyesület alapító tagjainak és vezetőinek több tízéves közösségszervezői tevékenységükért. Végül felszólalt Makkay Lilla, svédországi magyar nagykövet asszony is, aki a helyi összefogás jelentőségét emelte ki a külföldi magyar közösségek számára.
  

Ezt követte a szintén göteborgi Tavaszi Szél Egyesület gyermekcsoportjának vendégfellépése. A gyerekek elzenélték és énekelték a névadó „Tavaszi szél vizet áraszt” című magyar népdalt, majd átkötést teremtve a hamarosan következő koncerthez, egy interaktív, Ismerős Arcok idézetek felismeréséből álló játékra invitálták a közönséget.

Végül az Ismerős Arcok zenekar teltházas, élő koncertje következett. A koncert során fellépett egy meglepetés előadó is: az echte svéd Albin Wallén, aki nem tud magyarul, mégis a színpadon elgitározta és magyarul elénekelte a közönségnek a Nélküled című számot, mely mára a határon túli magyarok himnuszává nőtte ki magát. A nézőtér ovációban tört ki előadása végén, Albint tapsvihar és hangos éljenzés fogadta, s a közönség elérzékenyülve skandálta vele együtt a sorokat: „Mi egy vérből valók vagyunk”. Az előadásáról készült videó itt tekinthető meg. Végül a meghívott VIP-vendégek, többek között a fellépők, a nagykövetség és a SMOSZ küldöttsége, illetve a Kőrösi tagjai egy ünnepi vacsorával zárták méltóképpen a jeles napot.