Székelykapu és kopjafa a vancouveri egyetemen
De kik is azok a Soproni Erdészek? Történetük talán nem mindenki számára ismert Magyarországon. A soproni egyetem erdészmérnöki karának növendékeiről és oktatóiról van szó. Ők azok, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének következtében menekülni kényszerültek. Útjuk első állomása egy ausztriai menekülttáborba vezetett, közülük sokan végül Nyugat-Kanadában, Brit Columbia tartományban kötöttek ki.
Történetük egyik érdekességét az adja, hogy a vancouveri egyetemen – külön fakultáson – befejezhették, az otthon, még Sopronban megkezdett tanulmányaikat. A kivándorolt diákok több évfolyama végzett itt, nagy részük erdőmérnöki diplomát szerzett.
Az elmúlt hetekben többször is találkoztam a Soproni Erdészek vancouveri képviselőivel, bepillantást nyerhettem zárt közösségük életébe. Volt alkalmam az ismerkedésre, hiszen minden hónapban találkoznak, ápolják kapcsolataikat, figyelnek egymásra. Egyik ilyen rendszeres összejövetelük a Vancouverben tartott „Soproni Ebéd”. Emellett minden évben megszervezik a Soproni Erdészek Csúcstalálkozóját is, melynek hagyományosan a Vancouver-szigeten található Nanaimo városa ad otthont. A „Sopron Division” tagjai „Kapocs” címmel időszaki kiadványt is gondoznak, amelyben követik egymás sorsát, visszaemlékezéseket és beszámolókat jelentetnek meg.
Egyik összejövetelük alkalmával meséltek nekem az egyetemen álló székelykapuról és kopjafáról. Felkeltették az érdeklődésemet, ezért örömmel vettem részt a 1956-os megemlékezésükön és koszorúzáson. Az ünnepség díszvendége Pánczél Károly volt, a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke. Pánczél Károly nyugat-kanadai látogatásának utolsó állomása Vancouver volt. A soproni öregdiákok képviselőivel közösen emlékeztek meg 1956-ról, majd megkoszorúzták az erdőmérnöki kar előtt álló székelykaput és kopjafát. A kaput Józsa László és Gál Árpád készítette 1992-ben, a kopjafát pedig 2007-ben avatták fel a soproni erdész diákok és oktatóik Kanadába érkezésének 50. évfordulója alkalmából. A kopjafát Józsa László tervezte és faragta. Érdekessége, hogy egy közel 1000 éves vörös cédrus törzséből faragta.
Az ünnepség zárásaként elidőztünk a soproni erdészek tablóinál, amiken nagyon sok ismerős nevet fedeztem fel. Számos érdekes történet igazolja a soproni erdészek eredményességét. Kiragadva egy kiváló példa: Kozák Antal (Tóni) és fia munkássága. Robert Kozak – az egykori professor emeritus Kozák Antal (Tóni) fia – emlékezett vissza édesapjára, aki egyik kezdeményezője volt a faipari képzés bevezetésének a UBC erdészeti karán. Robert napjainkban a Faanyagtudományi Intézet igazgatója és a kar dékánhelyettese. A soproni erdészek örökségének egyik bizonyítéka, ahogy fia folytatja apja munkáját. A később alapított Fatudományi Laboratórium egyébként a „Sopron” nevet viseli.
A megemlékezés közös ebéddel ért véget, ahol a jelenlévő öregdiákok felidézték az elmúlt éveket. Sokat meséltek arról, hogy nagyon hálásak Kanadának és a UBC-nek, amiért befogadta őket és új otthonra leltek itt, de sosem felejtik el Magyarországot és Sopront, az Alma Matert.
