Mikulás Ünnepség - Koppenhága, 2019

Több, mint hetven gyermek várta a Mikulás érkezését

/ Bálint Erzsébet /
balint.erzsebet képe

A december 7-i, hagyományos  koppenhágai Mikulás Ünnepség egy rövid bemutatóval vette kezdetét, ahol a Dán-Magyar Egyesület Gyermek néptánc és népzenei foglalkozásának tanoncai énekelhették közösen a félév során tanult dalokat. A két korcsoportban zajló tevékenységeken a 2019-2020-as tanév kezdetétől már több, mint harminc gyermek vett részt.

A csapat bemutatkozását követően a rendezvény meghívott előadói színesítették zenés-táncos interaktív foglalkozással a Mikulásra való várakozás pillanatait: Dénes Ábel, Sárközi Áron és Radák Márton, a Sárarany zenekar tagjai, valamint Keszthelyi Zsófia és Opiczer Márton, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai.

A december 7-én zajló Mikulás Ünnepség 70 fölötti létszámú gyermekcsapata alkalomhoz illő öltözetben, kíváncsi tekintettel és izgatottan várta a Mikulás érkezését, aki az okító szavai mellett, puttonyában hazai finomságokat is hozott. 

Az eseménnyel nem ér véget a gyermekeknek szervezett tevékenységek sora a Dán-Magyar Egyesületnél, hiszen a 2019-2020-as tanév második félévében újabb tíz alkalommal várja a koppenhágai csapat a tanulni és szórakozni vágyó gyerkőcöket a Gyermek néptánc és népzenei foglalkozásokra!

www.linktr.ee/danmagyar | www.fb.com/danmagyaregyesulet

*A rendezvény 2019-es kiadásának fő támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő, valamint további támogatói a Dania Transport és a Picur Szörp vállalkozások. Köszönjük mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a Mikulás Ünnepség megvalósításához!

Mikulás Ünnepség Koppenhágában