Húsvét Newportban

/ Rozsnyói-Zsolczer Csilla /
rozsnyoi.zsolczer.csilla képe

Március 24-én húsvéti ünnepséget tartottunk a newporti óvodásoknak és iskolásoknak. Az ünnep alkalmából először kézműveskedtünk: 5 különböző asztalnál, forgó rendszerben ügyeskedhettek a kicsik, minden asztalnál valami húsvéttal kapcsolatos szépséget készíthettek. Ezt követően ismét egy betanult kis tánckoreográfiát mutattunk be a szülőknek, majd ezt követte a locsolás. A fiúk nagyon ügyesen elmondták közösen az ünnepi locsolóverset, majd minden kisfiú minden kislányt meglocsolt, amiért cserébe a lányoktól piros tojást kapott. Az együttlétet egy nagy közös tánccal zártuk, amiben népdalokat énekeltünk, népi játékokat játszottunk. Ismét öröm volt együtt lenni a magyar közösségben.

Tojás színezésSzendvicsekkel is készültünkCsibefészek készítésNyusziorr készítésNewporti ovisok és kisiskolásokTojás színezésKézműveskedésTojás ajándéklapNyuszitáskaTáncoltunk is egy nagyotNewporti ovisok és iskolásokTojás színezésA legkisebbek is ügyeskedtekHúsvét NewportbanKész a nyusziorrKözös táncolásTáncolásTáncolásKészül a nyusziorrNewporti ovisok és iskolásokTáncFestett tojásokKézműveskedés