Online-ra váltottunk Cardiffban

Az első táv-gyermekfoglalkozások

/ Cservák Mária /
cservak.maria képe
Ez a mostani beszámoló akár az előző cikk folytatása is lehetne, hiszen már ott is kitértem rá pár szóban, hogy a március 14-i gyermekfoglalkozás volt az utolsó, amit Cardiffban még személyesen tartottam meg a kis közösségnek, s azt követően egyből, már másnap, március 15-én online-ra váltottunk. De mit is jelentett ez pontosan a cardiffi magyar közösség s az ösztöndíjasok életében?

Tulajdonképpen azt, hogy az elmaradt március 11-i követségi rendezvény és a március 14-re tervezett Walesi Magyar Koncert törlése után mi, ösztöndíjasok is megkaptuk azt az utasítást, hogy innentől mindenki kizárólag távmunkában, otthoni munkavégzéssel oldja meg a feladatokat, és készüljünk fel az online oktatásra. Ez elsőre hirtelen hideg zuhanyként érő intézkedésnek tűnt megvalósítási szempontból, hiszen mindannyian azért érkeztünk ki, mert a személyes kontaktus, a személyes találkozók megszervezésében, lebonyolításában volt a siker és a különböző közösségek összetartásának, összejárásának a kulcsa. Nem volt ez másképp a cardiffi magyar közösség esetén sem: Már épp kezdtünk egyre többen lenni a foglalkozásokon, a farsangon például több új család is megjelent, s most a hír, hogy mindezt megszakítani, online formára áttenni kényszerülünk, elég nehéz feladatnak tűnt. Legalábbis elsőre.

Azonban én még aznap este, március 15-én elkezdtem gondolkodni azon, hogy s mint lenne érdemes nekilátni a feladatnak, hogyan lehetne a közösséget online is egybefogni, a figyelmüket felkelteni és fenntartani, és arra ösztönözni, hogy a csoport jelleg és az összetartás ne szűnjön meg, hanem az online térben is folytatódjon. Erre pedig azt találtam ki első lépésként, hogy létrehozok egy csoportot a Facebookon, melybe meghívom a foglalkozásokat látogató szülőket, és ott fogom elkezdeni az online tartalmak, hasznos oldalak, cikkek, segédanyagok, magyar tanulási feladatok és élő, magyar vonatkozású online közvetítések megosztását velük. Ezt azért külön csoportként, és nem a Gyermekfoglalkozások Facebook oldalán posztolva oldottam meg, mert az az oldal nyílt, bárki látogathatja, és nem akartam, hogy amiatt esetleg néhányan leiratkozzanak az oldalról, ha túl soknak vélik a tartalom megosztást. Ehelyett az online megosztós csoportot egy alternatívaként ajánlottam fel a közösségnek, hogy az viszont csatlakozzon és élhessen vele, aki szeretne és van ilyesmire igénye. Mindezt persze a közösséggel is megbeszéltem. Eleinte bátortalanabbul csatlakoztak, aztán szép lassan egyre többen, s most jelenleg 20 család tagja a közösségből, akik rendszeresen követik, figyelik a megosztásaim, és reagálnak is rá szerencsére.

Emellett elengedhetetlenül fontosnak tartottam, hogy a fokozódó koronavírus helyzetben és a foglalkozások személyes voltának megszűnésével, a személyes találkozók korlátozásának életbelépésével se érezze egyedül magát a csapat, így rendszerint a Gyermekfoglalkozások összes tagjával rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, egymásban a lelket, megosztottuk egymással a legfrissebb nemzetközi, brit, és magyarországi híreket, intézkedéseket, ami esetleg őket is érintheti – utazási korlátozástól a hazautazás lehetőségén át az oktatásig –minden témában. Azt vettem észre, hogy ez a közösség-érzet kialakítás sikeres volt, mert az emberek egyre aktívabbak lettek a beszélgetésben, ötletelésben, egymás segítésében, támogatásában, aminek nagyon örültem. Úgy éreztem, a közösség így biztosan nem fog szétesni. Ekkor kaptuk azonban a hírt, hogy nekünk, ösztöndíjasoknak is érdemesebb a hazautazást választani. Én sokáig hezitáltam, maradtam volna, féltem is az utazástól, a Walesben szép lassan kialakult életem hirtelen feladásától, és az is bántott, hogy búcsú nélkül kell otthagynom a közösséget, azonban végül én is beláttam, hogy a hazaút a bölcsebb döntés, és ezt mentorom is támogatta. Így hát március 19-én gyors szervezés vette kezdetét: albérlet felmondása, a rengeteg holmi összepakolása, takarítás, repülőjegy vásárlás, és a Cardiff-London út megszervezése. Minderre volt másfél napom, mert az volt az utasítás, hogy minél hamarabb, még vasárnap előtt menjünk haza, így én a szombat reggeli géppel haza is repültem, szinte fel sem fogva a spontán hazaköltözés közepette, hogy most végleg eljövök, és valószínűleg idén már nem térek vissza. Egyszerre töltött el szomorúsággal a búcsúzás nélküli, hirtelen hazaút, a hátrahagyott közösség, a merőben új helyzet, ugyanakkor nagyon boldog voltam, hogy végre hazamehetek Magyarországra, és egyfajta jóleső érzet is töltött el, mert úgy éreztem, otthon már biztonságban leszek. Ezért is vagyok nagyon hálás mind a Központnak, akik meggyőztek a hazautazásról, hiszen látva a nemzetközi vírushelyzet alakulását, valóban félelmetesebb lett volna és veszélyes egyedül ott maradni egy idegen országban, főként, hogy a munkavégzés módja egyébként is online formában zajlott már. Hálás vagyok a mentoromnak is, hogy ő is a hazaútra biztatott, és a segítségéért, hogy a Cardiff-London utamat egy nap alatt úgy megszervezte, hogy ne kelljen buszra szállnom a sok csomaggal és tömegben utaznom, cipekednem, hanem a közösség egyik tagját kérte meg, vigyen el a londoni reptérig. Ezúton is nagyon köszönöm tehát Allen Melindának mindezt!

Hazatérésem után viszont ismét el kellett gondolkodni azon, hogyan tovább, milyen formában folytassam a tanítást, ugyanis a megérkezés izgalma után már el kellett kezdeni tervezni a fennmaradó 2-2.5 hónap ösztöndíjas időszakot, hogy azt miként osszam be, honnan hová szeretnék eljutni a közösséggel, a gyerekekkel, és egyáltalán milyen formában oktassam őket. A korábban említett online csoport az általam készített megosztásokkal persze folyamatosan működött, de szerettem volna a tanítást magát is beindítani. Azonban ezt egy picit nehézzé tette az, hogy a hazaérkezésemet követő naptól 3-4 napon át folyamatos hőemelkedésem volt és fáradékony voltam. Kicsit meg is ijedtem, hogy esetleg bennem is a vírus bujkál, de szerencsére azóta elmúltak ezek a tünetek, s remélem, hogy csak a fáradság és az utazás váltotta ki. Ennek ellenére is amint jobban lettem, az utazási hétvégét követően nem sokkal részletes tervezetet készítettem az év fennmaradó részére, tantervet, vázlatot az oktatás általam tervezett menetéről, melyet mentoromnak is átküldtem jóváhagyásra. Terveimben az szerepelt, hogy megmarad a három csoport: baba-mama, kicsik (2-5) és nagyok (6-14), illetve az angolul jobban tudó gyerekekkel külön is foglalkoznék, házi feladatokat küldenék pluszban a hét folyamán és minden szerdán online mesét mondok, és a három külön csoportot most már nem kétheti, hanem heti rendszerességgel tartanám. Ezt a tervet pár nappal később a mentorom is jóváhagyta, addig én szépen kidolgoztam a közelgő, hétvégi foglalkozások pontos vázlatát, informáltam a szülőket, és segítettem nekik az online oktatás eszközéül választott Zoom alkalmazás telepítésében. Szerencsére mindenki nagyon lelkes volt a hírre, hogy ezentúl online is „találkozunk” és ügyesen, sikeresen telepítette is a többségük az alkalmazást. így a szombati baba-mama és az ovisok csoportjának, vasárnap pedig a nagyok csoportjának meg is tartottam az első foglakozásokat online. Játékos és interaktív, ugyanakkor készségfejlesztő formára törekedtem. A baba-mama csoportnak kerekítő jelleggel, mondókázva-dalolva tartottam foglalkozást, mely dalokat-mondókákat előzőleg a szülőkkel is megosztottam, leírva részletesen, hogy a kerekítő során hogyan s miként kell a gyermekekkel nem csak a foglalkozáson, de otthon a mindennapokban is majd foglalkozniuk, hogyan cirógassák a babákat a dalocskák szövegére, mely érzékszerv milyen, a dal közben végzett közös mozgással fejleszthető. Én magam a foglalkozás közben pedig egy nagy, gyermek nagyságú macin játszottam el mindezt, hogy érzékletessé is tegyem a dolgot. Ezután a kicsik foglalkozása következett. Az ő szüleiknek is küldtem segédanyagot, amelyben az órára tervezett dalok, mondókák szövegét, linkjét elküldtem otthoni felhasználásra. A foglalkozáson pedig képek segítségével, dalolással, mondókázva és játszva tanultunk, mai témánk a magyar állatok, állatnevek, hangutánzás volt többek között. De nekik külön iskolai felkészítős anyagokat is elkezdtem összeválogatni, szerencsére nagy rá az igény. Másnap pedig a nagyoknak tartottam meg az online alkalmat, és nagy meglepetésemre ők voltak a legtöbben, majdnem az egész csapat! Ők olyan ügyesen és jól bírták a foglalkozást, hogy már harmadjára kezdtük újra a Zoomon a 40 perc engedélyezett videokonferenciát! Nagyon ügyesen vették az akadályokat, sok témát tudtunk venni velük, de a tanulás mellett volt képleírás, akasztófa, barkochba, fekete, fehér, igen, nem, interaktív meseköltés és még sok más is. Nekik a Google Classroom alkalmazáson már szerdára házi feladatot is adtam fel, szerencsére azóta ügyesen neki is láttak elkészíteni feladataikat.

Nagyon izgultam az első, közös online csoportfoglalkozások előtt, hogy vajon tudnak-e majd egy helyben ülni a gyerekek, fogja-e őket érdekelni a téma, tetszik-e majd nekik? Nagyon nagy örömömre pozitív volt a szülők visszajelzése már az első alkalmakról, s azóta már a következő kihívásra, az első, szerdai virtuális mesemondásra készülök lázasan. Így telt hát, s így zajlik jelenleg is nálunk az utóbbi két hétben az online oktatás. Nem álltunk le cseppet sem, sőt! Úgy érzem, új erőre kaptunk, s nem teher van rajtunk, hanem egy merőben új, eddig ismeretlen helyzetben vagyunk, ez komoly kihívás úgy a családoknak, mint nekem, de egyelőre mindannyian jól vettük, vesszük az akadályokat, a csapat aktív, és érdeklődő, én pedig lelkes, bizakodó vagyok, s kívánom, maradjon ez meg a jövőben is!