Rudolf 9 éve érkezett Perth-be, a fatáblát pedig idén készítette a magyar közösség számára. Ipari formatervező szakot végzett, de a természet és a természetes anyagok iránti érdeklődése korán megmutatkozott, hiszen általános iskolában leginkább a biológia kötötte le, később pedig erdészeti középiskolába járt. Pécsen volt egyetemista, először rajz-biológia szakos tanárnak készült, mégis végül iparművész lett belőle.
Személyiségének van egy olyan fő vonása, hogy ha valamire azt mondták, „nem lehet megcsinálni”, ő onnantól kezdve kihívást lát benne. A technikai tudnivalókat a tartalom kifejezésére az egyetemen szerencsésen felszedte magára, de mindezt csak másodlagos követelménynek tartja, a művészet közvetítő ereje, a művészi érzés átadása után. Úgy véli, a közvetítésre éppen, hogy a legegyetemesebbnek tartott vizuális nyelv a legalkalmasabb, szemben a beszélt/írott nyelv korlátaival.
A művészet alapvetően a forma és a tartalom viszonyulására, játékaira épülő tulajdonképpeni „beszélt nyelv”, amiből a befogadónak tudnia kellene olvasni, és az alkotó feltételezi is, hogy lesz befogadásra képes „olvasója”. Régen kimondottan szakemberek voltak a művészek, akik megrendelésre, pénzért dolgoztak, és nem is feltétlenül művészként tartották őket számon kortársaik. Egy vályogházból a gótikus katedrálisba lépve kaptak az emberek erkölcsi útmutatást arról, hogy mi a jó, mi a rossz. Mára a művészet sokat változott, nem igazán nagy a megbecsültsége, sőt Ausztráliában szöveges magyarázattal is célszerű kiegészíteni a műalkotásokat, hogy a befogadók kellőképpen tudják értelmezni.
Rudolf magyar népművészeti kötődése egyrészt a táncház-mozgalom hatására indult táncpróbákból, másrészt a fa- és csontfaragásokból ered, melyek magyaros motívumai felkeltették érdeklődését. Mesterei, szakmai példaképei közül többen is született alkotónak, szobrásznak titulálták. Ezek a hatások megerősítették őt abban, hogy „nem eszement dolog, ami őt érdekli”, és amibe energiát fektet. Sokszor a magyar motívumok felé irányult az érdeklődése, és ennek köszönhetjük a Magyar Házat ékesítő egyedi, magyaros műalkotást.
A Magyar Ház számára készített, geometrikus formákkal díszített műalkotás egy Napkorong-szvasztika, vagyis ahogy a magyar népművészetben nevezik: tekerőlevél vagy forgórózsa. Egyike a legrégibb szimbólumoknak, hiszen a történelmi idők előtt, a formális vallásokat megelőzően is olyan jelképként ismerték az emberek, mint, ami összekapcsolja a fejlett kultúrákat, egyfajta magas rendű tudást sűrített magába. A szvasztika neve szanszkrit eredetű (szu = jó, aszti = létezés), jelentése jólét, vagyis „valami, ami jó”, vagy „jólétre vezető”.[1] A Rudolf által készített alkotást a régi ácsolt ládákon, lőportartókon található motívumok és ezek színvilága ihlette. Az ácsolt láda felépítésében és díszítésében, elnevezésében antik mediterrán eredetű, kialakult formájában az i.e. 2. évezredtől ismert, mértanias díszítésmódját néha vörös-fekete festéssel kombinálták.[2]
Interjúalanyunk vizuális művészi érzékét magyar szőnyegek tervezésében is használja. A szőnyegek Nepálban kézi csomózással készülnek és „hand tafting” technikával, amivel bármilyen formát lehet alkotni. Szőnyegei a levédett „Numbats” márkanéven lesznek megtalálhatóak, a szobrok és más műalkotások pedig jelenleg ezen a Facebook elérhetőségen keresztül.
