A zsidó és keresztény ünnepkör közös estéje
A Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban rendezték meg a Nemzetközi Mensch Alapítvány által támogatott hanukát és karácsonyt ünneplő fogadást és műsort. A program során a Mensch Alapítvány posztumusz kitüntetést adott át Rózsa Miklós és Zádor Jenő amerikai-magyar zeneszerzők rokonai számára, életművük elismeréseként. További életmű-kitüntetésben részesült Dr. Pekarovics Zsuzsa és Pereházy Miklós a magyar közösségben és közösségért végzett, több évtizedes áldozatos munkásságukért.
A „MENSCH” Nemzetközi Alapítvány egy kiemelten közhasznú szervezet, melynek célja olyan toleráns társadalmi értékrend, demokratikus történelmi tudat formálása, amely nagyra értékeli és tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, a felekezetek jogait, elítéli a sovinizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletkeltés valamennyi megnyilvánulását. Támogatni kívánja az erre irányuló kulturális, tudományos és oktatási tevékenység különbözô formáit, különösen a középiskolás korosztályokat érintő felvilágosító tevékenységeket. Az alapítvány, díjait, elismeréseit ennek megfelelő szellemben, alapos megfontolást követően ítéli oda az arra érdemes személyeknek, így nem meglepő, hogy a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnöke is vehetett át kitüntetést úgy a Magyar Ház vallás- és politikamentes vezetéséért, mint az ezt támogató kulturális tevékenységek megvalósításáért.
A kitüntetések átadását követően a két ünnep megtartására került sor. Mind a karácsony, mind a hanuka vallástörténeti felvezetéssel vette kezdetét, a kölcsönös megismerés és megértés jegyében. Ezek után került sor a zsidó és keresztény rítusok, hagyományok elvégzésére és bemutatására, a hanukija meggyújtására az ilyenkor szokásos szövegek és énekek kíséretében, valamint a betlehemezés pásztortánca bemutatására és magyar karácsonyi dalok éneklésére a szépen díszített karácsonyfa körül – köszönhetően ez utóbbit a Kárpátok néptáncegyüttes és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak. Az ünneplésbe mindkét kultúrkör képviselői bevonták a hallgatóságot, senkit nem hagyva lelki-szellemi táplálék nélkül, különösen, hogy több kiváló művész is csodálatos előadással ajándékozta meg a jelenlévőket: Rosalie Cole népszerű karácsonyi és zsidó dalokat énekelt, férje, dr. Robert von Wendt zongorakíséretében. Daniel Robbins zongorán adott elő Zádor és Rózsa szerzeményeket és szintén zongorán hallhattuk játszani a feledhetetlen párost, Angelika és Anton Smirnov-ot. Kimpián Aurél pedig saját zenei szerzéményét mutatta be színpadunkon, kislányával közösen énekelve. A testi táplálék, mely Pekarovics Zsuzsa és Béres Attila nagylelkű ajándéka volt az ünneplők számára, méltó kiegészítése volt a szellemieknek, fontos és biztos hozzájárulásként szolgálva a kötetlen eszmecserék, társalgások mellé, teljessé téve így az ünnepet.
Vendégeink, reményeink szerint, nem csupán gazdagabb lelkülettel, de a következő évi ünnepséget várva tértek vissza otthonukba. Ám addig is a Magyar Ház minél több lehetőséget nyújtva kívánja folytatni azt a kulturális tevékenységet, amely a tolerancia és az emberi értékek mentén a továbbiakban is megvalósítható.
A hanuka eredete és ünnepi szokásai
A hanuka az egyik leghosszabb, nyolc napig tartó zsidó ünnep: a fény ünnepe, amely két csodára emlékeztet. (1) Júda Mákábi vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a jeruzsálemi szentélyt és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukának, ami héberül „felszentelést” jelent. (2) Miután a Makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. Új olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére a hanuka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát. A gyertyatartót, amelybe a gyertyákat helyezik, hanukijának hívják. A zsidó tanítás, a Talmud azt mondja, hogy ezt a csodát úgy kell hirdetni, hogy a gyertyatartót kitesszük az ablakba vagy az utcai ajtófélfán kívülre. Sötétedés után kell meggyújtani a gyertyákat úgy, hogy mindenki lássa a fényt – és azt, hogy a fény hogyan győzedelmeskedik a sötétség felett. Azt, hogy egészen kis fény is milyen nagy sötétséget tud legyőzni – ami az ünnep jelentőségét is kifejezi. Ez a fény minden ember életében jelképezi a csodát, aminek nagyon nagy jelentősége van abban a sötétségben, amit sokszor megélünk. Innen ered az ünnep ismertsége is, hiszen a bölcsek azt mondták, hogy ezt a fényt “ki kell rakni” az utcára.
A Makkabeusok könyveit, amelyekben ezeket az eseményeket feljegyezték, a zsidó iratok apokrifnek nevezték, mert nem tartoztak a zsidó kánonhoz, de a keresztény egyház elfogadta sugalmazott könyvnek, s az Ószövetségben megtalálható. Mivel a zsidók számára az ebben leírt események a történelemben már a Bibliában leírt események után következtek, a hanukát posztbiblikus, azaz a bibliai idők utáni ünnepnek nevezik. A hanuka minden évben más világi dátumra esik, 2018-ban épp december 2-án ünneplik.
Sok helyen tartanak családi és baráti összejöveteleket, vagy nagy, közösségi ünnepségeket. Az utóbbi évtizedekben egyre több helyen vált hagyománnyá a nyilvános hanukai gyertyagyújtás is. – A közös ünneplés akkor is jelentős dolog, ha az előítéletekről és felszámolásukról beszélünk… Az előítéletek mindig a tudatlanságnál kezdődnek. Ha nem tudjuk, mi az, hogy zsidó, akkor bármit elhiszünk róla, ha nem tudjuk, hogy milyen egy zsidó ünnep, akkor nem is lehet valós képünk róla. Ezért is fontos, hogy ezt az ünnepet mindenki megismerheti és közelről láthatja, hogy valóban mennyire emberséges, mennyire jó hangulatú. Gyertyagyújtás után mindig van szabadtéri tánc, utána pedig fánkosztás. A fánknak külön jelentősége van, mert az is a csodával kapcsolatos: ilyenkor hagyományosan olajban sült ételeket szoktak enni – hiszen olajjal történt a csoda
A gyertyagyújtáson és a fánk fogyasztásán kívül Magyarországon talán a legjobban ismert hanukai szokás a trenderlizés, vagyis pörgettyűzés. A szokás arra emlékeztet, hogy amikor Antióchusz, görög király megtiltotta a zsidóknak a tóratanulást, titokban kellett folytatniuk azt. Bár erdőkben, vagy más titkos helyeken tanultak, még így is nagy volt a veszélye annak, hogy a görög katonák leleplezik őket. A kis pörgettyűket azért tartották maguknál, hogy a katonák felbukkanása esetén azonnal játszást tettethessenek. A játékot Magyarországon trenderlinek nevezik (a német trundl – pörgettyű szóból), a mai héberben pedig szevivonnak hívják.
Egy másik európai szokás a hanukagelt, vagyis a hanukára adott pénz. Amikor a zsidók legyőzték a görögöket, és visszafoglalták Jeruzsálemet, szabadságuk és függetlenségük jeléül pénzt is vertek, melyen a Szentélyben található menóra volt látható. A hanukagelt szokása azonban sokkal későbbi, valószínűleg a XVII. századi Lengyelországból származik, ahol szokássá vált a tanítók munkájának elismeréseként pénzt adni hanukakor a kisfiúknak, hogy adják át rabbijuknak. A gyerekeknek is adtak egy-egy érmét, és hamarosan a nagyobb gyerekek is szerettek volna kapni. A XVIII. században szegény jesivabócherek járták a gazdagabb házakat hanukakor hanukai pénzért. A szokást Marc Chagall is megörökítette önéletrajzi könyvében. Ma Izraelben a valódi pénz ajándékozásán túl nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében az arany- és ezüstszínű fóliában árult csokipénz.
Két hászid történet:
Az alábbi történetet a szentéletű kozsnitzi Mágid, reb Jiszráél, mondta el egy alkalommal híveinek: – 7-8 éves koromban az astrovcai reb Jechezkél jesivájában tanultam. Gyakran fordult elő, hogy még éjszaka sem hagytam abba a tanulást, egyedül ültem a teremben s csak tanultam, tanultam. Chánukakor apám nem engedett a tanházba menni, attól félvén, hogy a többi hasonló korú fiatallal esetleg kártyázni fogok. Otthon nem tudtam tanulni, mivel oly szegények voltunk, hogy nem tellett még gyertyára sem, így megígértem apámnak, hogy elmegyek a jesivába, meggyújtok egy kis gyertyát, s ha az leég, hazamegyek. Az égieknek azonban úgy látszik, nagyon tetszett az én tanulni-vágyásom, és a kis gyertyával, a chánukaihoz hasonlóan, csoda történt. Nevezetesen az, hogy két-három óra helyett egész éjjel égett. Apám persze biztos volt benne, hogy én a fiúkkal játszom ilyen sokáig. Reggelfelé, amikor hazamentem, apám nagyon mérges volt, és se szó, se beszéd jól elvert. Ennek ellenére nem szóltam egy szót sem, mert inkább eltűrtem a verést, minthogy a Tórát, mint kifogást említsem meg, pedig apám biztosan elhitte volna, hogy igazat mondok, hisz sosem hazudtam neki.
Chánukakor szokás a gyerekeknek pénzt adni, hogy ezzel is ösztökéljék őket a Tóra-tanulásra (ez ugye a Chánuka-geld). Egyszer a radzini rebbének Chánukakor kellett a fogát kihúzatnia, de az orvos nem akart tőle pénzt elfogadni. Azt mondta, vegye úgy a rebbe, hogy ez az ő Chánuka-geldje, amit úgyis illett volna adnia. A rebbe beleegyezett, de hozzátette: – Aztán nehogy elmeséld ezt a híveknek, mert attól tartok, hogy jó néhányan akadnának, akik inkább kihúznák a rabbinak egy fogát, minthogy Chánuka-geldet adjanak. . .
