Gyertyaszentelő Boldog Asszony ünnepe a Szent Erzsébet Otthonban
A II. Vatikáni Zsinat óta egyértelműen az Úr ünnepei közé tartozik. Ugyanakkor régi hagyomány emlékeztet arra, hogy ez az ünnep Máriáé is. Az ünnep régi nevei között ismeretes: Mária megtisztulása. Mi magyarok most is így nevezzük: Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Az ünnep népi elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony, mert ezen a napon az ünnepi szentmisék előtt gyertyákat szentelünk, melyeket szétosztva és meggyújtva imádságos lélekkel vonulunk mi is az Úr házába, hogy Krisztussal, a Világ Világosságával találkozzunk. Mária oltalmában élve tapasztaljuk meg igazán: anyai szeretetével mindig elvezet minket Krisztushoz, minden világosság forrásához.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
Az ünnep egyfelől Szűz Mária megtisztulásának ünnepe, mert Mária a zsidó törvények előírásainak megfelelően mutatta be gyermekét a templomban és bemutatta a tisztulási áldozatot. A nyugati liturgia ezt emelte ki a X. századtól kezdve. Másfelől Jézus bemutatásának ünnepe is, mert ezen a napon szentelték őt Istennek. 1960-tól a nyugati liturgia ismét Jézus bemutatását emeli ki a két ünnep közül. A katolikus egyház azt a teológiai mondanivalót emeli ki, hogy Krisztus és Mária megszentelődése ez a nap, illetve mindazoké, akik életodaadásukban vállalkoznak Isten országának szeretetére, azaz Krisztus követésére. Ebben az értelemben az ünnep köszönetnyilvánítás Istennek a megszentelt hivatások ajándékáért. Azonban Magyarországon megmaradt a régi neve, Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított. A gyertyák megszentelése régebben a népi vallásosságban is igen fontos szerepet játszott, ma már szimbolikusabbá vált, és egyértelműen a köztünk élő és Egyházát folytonosan megvilágosító Krisztust juttatja eszünkbe. A még kevésbé civilizált, a természet erőinek való kiszolgáltatottságot élőbb módon tapasztaló emberek a mai napot a téli évszak csúcspontjának tekintették. Biztató, reményt adó jel ilyenkor világosságot gyújtani. Egyes vidékeken szokás volt régebben ilyenkor az újszülött csecsemőjüket nemrég világra hozott asszonyokat a Szűzanya oltalmába ajánlva megáldani, a mai napon megszentelt gyertyát adni majd a súlyos betegek, haldoklók kezébe, segítségül hívni Gyertyaszentelő Boldogasszonyt, hogy nyújtson védelmet a természet romboló erőitől, különösen is védje meg a házat és minden lakóját a villámcsapástól, az állatokat a farkasoktól, és az Istenben bízó emberek életét oltalmazza minden veszedelemtől.
A vallásos néphit szerint: vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik.
