Szüleim alapító táncos tagjai voltak a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek, így a néptánccal és népzenével való első találkozásom időpontja születésemmel majdnem egy időre tehető. A martonvásári Villő Néptáncegyüttesben kezdtem el először táncolni hat évesen, amelynek mai napig aktív tagja vagyok. Számtalan külföldi és belföldi fesztiválon és minősítésen vettünk részt, de legfontosabb tapasztalat számomra, hogy a jelenlegi tagokkal nőttem fel és tanultam meg, hogy lehet és kell egy csapatban, szeretettel együttműködve előrelépni a mai korra jellemző tolakodás nélkül, a közös cél érdekében.

Öt évesen kezdtem zongorázni, majd az általános iskola hetedik osztályában brácsázni. Az élet különös kegyelme az, hogy zenei példaképeim, legfőbb mestereim egyben legjobb barátaim is. Az Üsztürü zenekar tagjaként megtapasztalhattam a magyar népzenének azt a magával sodró erejét, amely számomra a lélek mindennapi kenyerét jelenti.

A Károli Református Egyetemen végeztem, mint nemzetközi diplomácia és kapcsolatok szakértő. A magyar nép szellemi öröksége, a magyar irodalom és a nyelvápolás fontos része életemnek. Úgy gondolom, hogy a nem anyaországban élő magyarok számára ennek elsődleges jelentősége a közösség megtartása. Székely felmenőim példája sok más mellett azt is végérvényesen belém égette, hogy a népemhez, a magyarsághoz való hűség és az összetartás mindig elsődleges kell, legyen. Érdemes keresni és gyakorlatban is megélni – minden mozdulatban, táncban, énekhangban, vonásban a rézhúrokon és lélegzetvétel rezgésében – a tájegységenkénti közösségekre jellemző teljességet. Elsődlegesen nem az egyén villámötletei tehetik csodálatossá, egyedivé, teljessé a zenét, a táncot, az életünket, hanem az egymásra való figyelés tudatos vagy akár tudattalan választása, és annak mélysége.

Célomnak tekintem, hogy a nem az anyaországban élő, magukat magyarnak érző embereknek átadhassam azokat a tapasztalatokat és élményeket, amely őket saját maguk formájának megtartásában segíti.