Egy erdélyi kisvárosban, Kézdivásárhelyen születtem, ahol gyerekkoromtól fogva meghatározta életemet a közösségi lét, a valahová tartozás érzése. Középiskolai éveimet a gyerekekkel való foglalkozás, a programszervezés töltötte ki. Tanulmányaimat Marosvásárhelyen kommunikáció és közkapcsolatok szakon végeztem, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Egyetemi Lelkészség közösségéhez is tartoztam, ahol a Szent Ignác-i lelkiség, a többre törekvés, a szolgálatkészség szellemisége határozta meg utamat.

A közösségben szerzett tapasztalataim indítottak el a munkám, a közösségépítés útján. A Gyulafehérvári Caritas munkatársaként különféle projektmunkák mellett hosszú éveken át terjesztettem az önkéntesség kultúráját, igyekeztem a fiatalokat bevonni és közösségi létre, szolgálatra nevelni. Saját tapasztalatokból építkezve tanultam meg én magam is, hogy miként tudom képességeimet és tudásomat a közösség szolgálatába állítani.

Ezekből a tapasztalatokból, és a bennem levő lelkesedésből, tettrekészségből szeretnék most tovább adni az anyaországtól távol élő winnipegi magyar közösségnek. Az, hogy Erdélyben élek, hogy egész eddigi életemet átszőtte a kisebbségi lét különleges íze, azt is jelenti számomra, hogy kötelességem tovább adni azokból az értékekből, amelyeket itt én magyarként ajándékba kaptam. Szeretném tovább adni azt az élő tapasztalatot, hogy a közösség minden körülmények közt megtart, hogy, ahol vagyunk, ott általunk van élet és jövő. Láthatatlan hídként szeretném majd tanítani a magyar nyelvet a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt, így szeretnék ünnepségeket, rendezvényeket és gyerekprogramokat is szervezni. A közös élmény, az együtt átélt öröm segít abban, hogy egymásra találjunk, és felfedezzük a közös értékek, a gyökerek megtartó erejét. Remélem, sikerül őket, akik egy helyen élnek és egy saruban járnak, összekacsolni és együvé tartozásuk érzését, a magyarságuk tudatát megerősíteni.