A hétvége egy izgalmas jelenettel indult; a készülődés közben a cserkészek szülei tatárnak öltözve támadtak ránk, így nekünk IV. Béla vezetésével el kellett menekülnünk „Magyarországról”, ahonnan egészen „Trau váráig” menekültünk. Táborhelyszínül a Camp Meriwethert választottuk, ami az amerikai cserkészek táborozóhelyéül szolgál, a számos programlehetőség mellett gyönyörű, természetközeli élményeket kínál.
Szombaton – mivel el kellett kísérnünk Szent Margitot a Nyulak szigetére – kirándulni mentünk, utunkon csodás kilátásunk volt az óceánra. Ezalatt volt a legmegdöbbentőbb élményünk: még itt, kilencezer kilométerre Magyarországtól is az alig kétórás túránk alatt három olyan csoport haladt el mellettünk, akik felismerték, hogy mi magyarul beszélünk, és megállítottak minket, mert vagy ők is magyarok voltak, vagy éltek már Magyarországon. Egyszerűen hihetetlen volt. Öröm volt látni, hogy ez mennyire megerősítette a gyerekeket is abban, hogy nincsenek egyedül, még egy ilyen eldugott kirándulóhelyen is felbukkanhatnak más magyarok.
A délutáni játék után este az óceán felett nézhettük meg a naplementét. A sétából visszatérve tábortüzet raktunk, ami alatt a gyerekek különböző előadásokkal igyekeztek meggyőzni Béla királyt arról, hogy inkább olyan belpolitikát folytasson, ami a nemeseknek kedvez, fogjon velük össze az ország újjáépítésében, hiszen egységben az erő! Szerencsére a király hamar belátta, hogy ez a helyes döntés, és elrendelte, hogy másnap építsük meg a végvárrendszert.
Így vasárnap újult erővel vágtunk neki a napnak; ásókat ragadtunk, hogy az óceánparton minden őr megépíthessen egy-egy végvárat. Minden gyerek és felnőtt keményen dolgozott, sokféle megoldás született, egyik szebb volt a másiknál.
Végezetül felkerekedtünk, és ellátogattunk a Tillamooki Sajtgyárba, ahol a helyi tejtermék-készítésről tanulhattunk sokat, és persze meg is kóstolhattuk a végtermékeket.
A tábor alatt cserkészeink számot adtak az elmúlt időszakban elsajátított tudásukról. Mind a kisebbek, mind a nagyobbak bizonyíthattak: az elsősegélytudásukat egy sebesült magyar katonán, túlélési képességeiket egy tábori építmény elkészítésével, növénytani ismereteiket pedig egy IV. Béla udvarában foglalatoskodó füvesasszonynak mutathatták be. A próbát mindenki sikeresen teljesítette.
Az is különleges volt idén, hogy a gyerekek minden ételüket saját maguknak készítették el a hétvége során. Az őrsök már hetekkel korábban megbeszélték, hogy milyen ételeket szeretnének főzni, sütni, és beosztották maguk között, hogy ki melyik kelléket, alapanyagot hozza majd.
Két szülinapot is ünnepeltünk: az egyik legkisebb szombaton lett hét éves, illetve a Seattle-i Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas is nálunk ünnepelhetett, többek közt helyi magyar kolbászt kapott ajándékba. Ő a csapatparancsnok kérésére utazott ide, hogy segítsen a táboroztatásban, illetve hogy erősítse a kapcsolatot a két cserkészcsapat között.
Számomra a legfontosabb tapasztalás az volt, hogy a gyerekek nem csak a magyar történelem szempontjából fontos időszakkal ismerkedhettek meg, hanem IV. Béla példáján az összefogásról, a közös munka fontosságáról is tanulhattak. Öröm volt látni azt is, hogy a gyerekek mennyire törekednek arra, hogy elmélyítsék a magyar nyelvismeretüket, ami nem könnyű feladat számukra, hiszen szinte mindegyikük itt született, és sokuknak csak az egyik szülője magyar.
Ezért nagyon meghatározó élmény volt a kirándulás közben más magyarokkal is találkozni, megtapasztalni, hogy mennyire él a magyar kultúra itt, a hazától kilencezer kilométerre is.
(Egyes képek szerzői jogai Tahy-Kovács Zsófiát, Tahy Kristófot, Pigniczky Bendegúzt és László Karolinát illetik.)
