Az eseményen mintegy 150 fő vett részt, köztük helyi magyar családok, barátok, valamint más közösségek tagjai, akik együtt ünnepelték a hagyományokat, a nyelvet és az összetartozást.
Az estét Orbán Mihály atya a Montreáli Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa nyitotta meg ünnepi beszédével.
A kulturális programot elsőként a Gyöngyösbokréta gyermek néptánccsoport nyitotta meg. A legkisebbek nagy lelkesedéssel és örömmel mutatták be a magyar néptánc alapjaira épülő koreográfiájukat, amelyet a közönség nagy tapssal fogadott. A gyermekek fellépése után vendégként lépett színpadra a montreáli sváb tánccsoport, színesítve ezzel az est kulturális palettáját. Az estet a Bokréta Tánccsoport zárta, akik a tőlük megszokott magas színvonalon, látványos és hiteles előadásban mutatták be a szatmári táncokat.
A műsor után ünnepélyes pillanatok következtek: magyar nyelvvizsga oklevelek kerültek átadásra. Az elismeréseket Pritz Helga főkonzul asszony nyújtotta át. A felkészítést és az oktatást Thököly Emese, a montreáli magyar iskola igazgatója végezte.
Az est további részében a vendégeké volt a főszerep: a közösen elfogyasztott vacsora után élő zene biztosította a jó hangulatot, a táncparkett hamar megtelt, és a mulatság egészen késő estig tartott. A magyar és nemzetközi dallamok igazi közösségi élménnyé varázsolták az estét.
A montreáli Szüreti bál idén is emlékeztetett minden jelenlévőt arra, milyen értékes kincs a hagyomány, a közösség és az anyanyelv – még távol Magyarországtól is.