Kilenc hónapos kaland indul ismét Kelownában

Új fejezet kezdődik barátokkal és ismerősökkel

/ Tóth Frank /
toth.frank2025 képe
Röpke magyarországi nyári időszak után kipihenten, új ötletekkel inspirálódva vágok neki újra Kanadának. Ismét a megszeretett kelownai közösségben munkálkodok barátok, ismerős arcok és új érdeklődők körében. Alig várom, hogy új élményekkel, kalandokkal gazdagítsam a Magyar Ház tagjait.
A viszontlátás örömeOpen HouseFürdőzés az Okanagan tóbanA "Napjaink" újság segítőjeként

Szeptember 11-én szálltam fel a budapesti reptéren, ahova elkísértek a barátnőm és a szüleim. A Kanadába tartó repülőgépem két átszállást követően, röpke „pár” óra alatt meg is érkeztem Kelownába - ahol várt engem Móricz Lajos, a Magyar Házunk kultúrfelelőse, aki barátom is egyben. Kicsit felemás érzésekkel érkeztem, csakúgy, mint tavaly, hiszen vártam ismét, hogy belevágjak ebbe az újabb kalandba, de természetesen tudtam, hogy ismét 9 hónapig a szeretteim nélkül kell ezt az időszakot megéljem.

Nem sok időm volt pihenni a hosszú út után, hiszen már 13-án volt az Open House az Okanagani Magyar Házban. Örömmel töltött el, hogy újra találkoztam az itteni barátaimmal és ismerőseimmel – mondhatni, családias légkör fogadott és éreztem, hogy nagyon vártak már. Egy kis nosztalgiázás és baráti beszélgetés után ismét jöhetett a munka. Mindenbe segédkeztem, amiben csak tudtam, de természetesen volt idő további beszélgetésre is régi vagy éppen új magyar tagokkal, érdeklődőkkel. A lángos, valamint a gulyásleves illata lengte be ezen a napon a Magyar Házunkat, ugyanis a Fazekas házaspár ismét kitett magáért. Sikeres napot zárhattunk, sokan eljöttek és sok új arcot is bevonzott ez a rendezvény.

Az eddig eltelt két hétben mentorommal Csoma Eszterrel is egyeztettük az elkövetkező időszak feladatait, teendőimet, újra belevetettem magam a Ház körüli teendőkbe, az adminisztratív feladatokba.

Lajos barátommal is folytattuk a közös munkát, egyből tudtam segédkezni a „Napjaink” újság szeptemberi számának elkészítésében, postázásában. Találkozót szerveztem fiatal itt élő családokkal, feladatomnak tekintem a fiatal magyar honfitársak bevonását a közösségünk életébe. Így a social media fiatalok által jobban használt felületére, az Instagramra is regisztráltam az Okanagani Magyar Házat.

Természetesen nem csak a munkáé volt a főszerep, hiszen az egyik kedves barátom elhívott hajókázni az Okanagan tavon, tehát még az utolsó meleg napokat is kihasználhattuk és fürödtünk egy jót.

Szeptember 28.-án egy rövid nyári szünet után ismét sor került a Magyar Istentiszteletre, ahol ugyancsak nagyon kedves fogadtatásban volt ismét részem. A prédikáció után egy nagyon jót beszélgettem a közösség tagjaival és megvendégeltek finom süteményekkel tehát nem szenvedtem hiányt semmiből.

Ismételten a régi ismerőseim, barátaim körében vagyok, úgy érzem, hogy ezúttal már nagyobb tapasztalattal kezdek hozzá a munkához és új ötletekkel felvértezve vágok neki ennek a 9 hónapnak.