Regős koncert és táncház a Hungáriában

A népzene és néptánc közösségtápláló ereje

/ Kristóf Bálint /
kristof.balint képe
A Regős Népi Zenekar első önálló koncertje a Hungáriában, amelyet táncház is követett! Különleges, ünnepélyes, élménydús, vidám hangulat volt…
Regős koncert és táncház a HungáriábanRegős koncert és táncház a HungáriábanRegős koncert és táncház a HungáriábanRegős koncert és táncház a Hungáriában

A Regős Népi Zenekar először adott önálló népzenei koncertet a Buenos Aires-i Hungáriában. 

A közel másfél órás koncertműsorban az énekhang mellett megszólalt hegedű, brácsa, nagybőgő, koboz, valamint több furulyaféle is, így a közönség igazán széles betekintést nyerhetett a magyar népzenei örökségbe

Azon kívül, hogy az előadás tele volt interaktív elemekkelközös éneklés, duda-utánzás, ritmusjátékok — meglepetésekben sem volt hiány. Ugyanis a zenekar tagjai mindannyian aktív táncosok is, beleértve ez idei ösztöndíjasokat is, akikkel kiegészülve valósult meg a koncert, így a műsoruk folyamán többször táncos betéttel is kedveskedtek a közönségnek, akik természetesen bő tapssal jutalmazták érte az előadókat.

A koncert után közösségi vacsora következett, amelynek színvonaláért a Hungária Club magyar étterme felelt. A vacsora után pedig megkezdődött az élőzenés táncház. A vendégek önfeledt hangulatban járták a felvidéki polgári táncokat, a moldvai körtáncokat, de a magyarországi csárdásokat és friss csárdásokat egyaránt. 

A Regős Népi Zenekar először adott önálló népzenei koncertet a Buenos Aires-i Hungáriában, de bizonyos, hogy nem utoljára!

Különleges, ünnepélyes, élménydús és vidám hangulatú est volt, amelyet sokáig emlegetnek még az ellátogatók…