Néhány „maszek” gondolat a nemzeti összetartozás hónapjának végére
Június elején előkészítettem egy rövid beszámolót, amelyet akkor végül félretettem. Most, a hónap utolsó perceiben azonban mégis szeretném gondolataimat kisebb változtatásokkal, kiegészítésekkel közzétenni.
Idén a nemzeti összetartozás napja alkalmából e sorok írójának kérésére egyesületünk, a Dél-afrikai Magyar Szövetség is csatlakozott az Összetartozásunk Tüze kezdeményezéshez, így június 4-én este a dél-afrikai Johannesburgban is fellobogott egy kicsiny de takaros magyar láng.
Egy sor tényezőt, így például azt a körülményt, hogy június 4-e hétköznapra esett, mérlegelve nem mentünk ki Magyar Tanyára, a tüzet az egyesületi elnök, Lechky Károly Sandtonban, Joburg egyik elővárosában található kertjében raktuk meg „félhivatalosan."
Hevenyészett máglyánk azon a szerdán egy lett abból a majdnem ezer tűzből – legyen szó akár egy szál égő gyertyáról – amit magyarok és barátaik a Föld csaknem félszáz országában gyújtottak meg. A tűz megrakása és táplálása közben röviden megidéztük a 105 évvel ezelőtti fájdalmas eseményeket, de egyúttal elgondolkodtunk az emléknap nevében hivatkozott összetartozás mibenlétéről, és jelenünknek szóló üzenetéről is.
Mivel Dél-Afrikában éppen tél van, nem mellékesen szíveink mellett kezeinket is átmelegítettük a lángok adta forróságban.
A kezdeményezésről az érdeklődők a https://gyujtsukmeg.ma/ webcím alatt olvashatnak bővebben.
Mint fentebb említettem, ezt a rövid tudósítást egyszer már félretettem. Most mégis szeretném újra elővenni, hogy – némi, remélhetőleg nem nagyon erőltetett átkötéssel – általa úgyszólván félig búcsút vegyek első dél-afrikai mentoromtól.
2025. június 21-én, szombaton a Dél-afrikai Magyar Szövetség ugyanis megtartotta tisztújító közgyűlését, amelynek során a tagság Demes Tibor tagot választotta az egyesület új elnökévé, aki ebben a pozícióban a Szövetséget 2021 óta vezető Lechky Károlyt váltotta.
Az elnökválasztás eredménye e sorok írójának dél-afrikai életében is változásokat hoz magával. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy júliustól az új elnök lesz a mentorom, míg a nyugalmazott elnökkel, mint mentorhelyettesemmel folytatjuk majd a közös munkát.
E percben is élénken él bennem az a 2024. július 11-i telefonhívás, amellyel felvettem a kapcsolatot Lechky Károllyal, és amelyben afelől érdeklődtem, hogy elfogadna-e Kőrösi ösztöndíjasának, ha a Nemzetpolitikai Államtitkárság is bizalmat szavaz nekem. Őszinte lelkesedésem Dél-Afrikáért mély benyomást tett rá, és – állítólag – személyemet is rokonszenvesnek találta, így igent mondott.
Tette ezt úgy, hogy az egyesület a COVID19 utáni újraindulás óta egyszer sem kért ösztöndíjast, részben a komplexebbé vált helyi viszonyokra tekintettel. Bárhogy is, elsősorban neki köszönhetően kaptam meg ezt számomra nagyon becses lehetőséget, amely úgyszólván egy gyerekkorom óta dédelgetett álmot váltott valóra!
Dél-Afrikába érkezésem óta családi otthonában bérlek szobát, ő és családtagjai hatalmas segítséget nyújtottak és nyújtanak nekem mind a beilleszkedésben, mind az ösztöndíjasként vállalt teendőim teljesítésében. A fentebb leírt tűzrakás csupán egyetlen kiragadott, de szemléletes példa erre.
Ugyancsak az összetartozás üzenetét erősíti az az első mondat, amelyet Lechky Károly az elnökválasztás eredményét megismerve és azt elfogadva a Magyar Klub tagsága előtt mondott, s amelyet most e beszámoló címének választottam. A magyarok, legyen szó Dél-Afrikáról vagy a világ bármely szegletéről csak egységben és egyetértésben boldogulhatnak.
A régi és az új elnök közt lezajló átadás-átvétel konstruktív légköre számomra azt bizonyítja, hogy Lechky Károly tetteiben is elkötelezte magát e gondolat mellett.
Csupán néhány hónapja élek a dél-afrikai magyar közösségben, így nem érzem magam hivatottnak arra, hogy az előző négyéves elnöki periódusról bármilyen átfogó értékelést fogalmazzak. Itt és most csak hálám és a köszönetem tudom és szeretném kifejezni.
A közös munka, remélem, folytatódik. Lechky Károlyt eddig gyakran szólítottam elnök úrnak, amit ő nem különösebben kedvelt. Hogy titkon, legbelül elengedte-e már az elnöki titulust és mindent, ami azzal jár, nem tudhatom. De egy biztos, annak kétségkívül örül, hogy nem hívom többé elnök úrnak, még ha egy darabig még olykor-olykor ki is szalad majd a számon.
Ég veled, Elnök úr! Szevasz Karesz!
