Az idei akadályverseny keretmeséje a honfoglalás volt. Korosztályok szerint három altáborban voltunk, altáboronként 8-12 őrs. Összesen 350 magyar-amerikai cserkész gyűlt össze 16 csapatból - Wallingfordból, New Yorkból, New Brunswickból, Bostonból, Hamiltonból, Garfieldból, Torontóból, Montrealból, Ottawából, Washingtonból, Buffalóból és Clevelandből. Egy csodálatos hétvégét töltöttünk együtt a Fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban. „Hagyjátok egy kicsit jobbnak magatok után a világot, mint ahogy ti kaptátok” – hagyta örökül a cserkészekre Baden Powell, az ifjúsági mozgalom megalapítója. Négy elhivatott KMCSSZ (Külföldi Magyar Cserkész Szövetség) vezető, név szerint: Bodnár Gábor, Nt. Gerencsér István, Nt. Kővári Lajos, és Dr. Némethy György megfogadta a bölcs szavakat. Nekik köszönhetjük, hogy a Park megnyithatta kapuit 1964-ben. A cserkészpark történetéről itt olvashatunk többet: http://sscspark.com/?page_id=55
Legtöbben péntek este érkeztünk. Sokan mielőtt még bebújtak volna a hálózsákjukba, 6 óra buszozás után éjfél után is még átismételték a 7 mondakörhöz tartozó kérdéseket és a listán szereplő népdalokat az őrsükkel, hogy a legjobb pontszámot kaphassák másnap a várva várt akadálypályán. Szombaton egész nap több száz kaftános és süveges cserkész futkározott fel alá a három izgalmas pálya között forgó rendszerben. A vitézek tanúbizonyságot tettek gyakorlati és elméleti tudásukról is – rovásírás, útjelek, csomózás, íjászat, elsősegély, magyar történelem. Mindemellett pontozták a csapatmunkát, a kommunikációt és az angol beszédért mínusz egy pont járt. A pálya után, ami egyben egy nagy kirándulás is volt, kezdetét vette az őrsi desszert készítés a CS3 altáborban, amit aztán szakértő zsűri értékelt. Együtt vacsoráztunk altáboronként, majd szentmisén vettünk részt. Pont befértünk mind a pavilon alá, és körülöttünk szakadt az eső. De olyan hangosan énekeltünk, hogy nem is hallottuk. Miután lement a nap, egy 15 méteres tábortűz körül énekeltünk és örvendeztünk, hogy legyőztük Szvatoplukot.
A nagy nap után nyugovóra tértünk és másnap Árpád Vezér elé járult az egész tábor. Amíg sorakoztunk mind a három altábor próbálta túlénekelni egymást. Eredményhirdetés következett, és a nyertes őrsök szalagot kaptak a zászlójukra. Volt közös zászlószertartás, majd altáboronként is levontuk a zászlókat. Nem maradt más hátra, mint a könnyes búcsú.
Sokszor nagy dilemma, hogy elmenjünk-e cserkészetre, mert elveszi az időt mástól. Ilyen élményeket, érzéseket, tanulságot, ennyi barátot, szeretetet és hálát nehezen találni máshol. Úgy gondolom, hogy az életre nézve hosszútávon, inkább rengeteg időt spórolunk magunknak és olyan tapasztalatokat szerzünk, ami semmilyen más szituációban és élethelyzetben nem lehetséges. Emlékezzünk Bi-Pi szavaira: „Egy hét cserkésztábor, hat hónapnyi elméleti oktatással ér fel.” (A week of camp life is worth six months of theoretical teaching in the meeting room).
Jövőre ugyanekkor ugyanitt. AKI 2020.
Jó munkát!
