Egy együttes életében mindig új lendületet ad egy új táncanyag elsajátítása. Az előző év a felcsíki és nagyecsedi táncok elsajátításáról szólt, amely időszakot két színvonalas koreográfiával és azok előadásával zárta a csapat.
A folytatás mikéntje a vezetők számára nagy dilemma. Jól kell táncanyagot választani, és ezt sok szempont alapján lehet és kell mérlegelni: motiválja a csapatot, jelentsen kihívást, illeszkedjen az együttes repertoárjába, technikai fejlődéssel járjon, színesítse a helyi magyarok tudását, és minőségi előadás alapját képezze.
Így esett a választás Rábaközből a vitnyédi, Erdélyből pedig a széki táncokra, mivel a Regösnek haladó és kezdő csoportja is van. Egy ilyen új projektet úgy lehet még nagyobb energiával elindítani, ha egy intenzív, teljes hétvége keretein belül kezdi el az együttes a készülést. Ez olyan, mint egy jó erős, finom kávé kora reggel, amit van idő kényelmesen elkészíteni és meginni a teraszon. Megalapozza az egész nap hangulatát, felébreszt és beindítja a napot.
Így történt ez velünk is. A tábornak a kastl-i cserkészek háza adott otthont. Ez a csodás, természetközeli hely Münchentől másfél órára északkeletre helyezkedik el. Két éjszakát is ott töltött az együttes, és reggeltől estig zajlottak a próbák. Mindent magunknak csináltunk. Az együttesbe járó fiatalok énekeket tanítottak, a szüleik főztek és sütöttek ránk, a hangszeren tanuló táncosok zenéltek, a vendégoktatók és jómagam pedig táncot tanítottunk. A vezetői stáb alázatosságáról tanúskodik, hogy ők is beálltak a tánctanításba és a csapatépítő játékokba is, amit Göbölös Gábornak köszönhettünk. Gábor és táncpartnere, Bókáné Zemancsek Edit tanították a széki táncokat, Tombor Bea és én pedig a vitnyédit. Közülük én voltam a kakukktojás, hiszen ők éveken át táncoltak együtt a székesfehérvári Alba Régia Táncegyüttesben, amely Magyarország kiemelkedő néptáncműhelyeinek egyike.
Nagy öröm volt tanítani a Regöst. Lelkesek, energikusak, egy egész napos tánckurzus után még este, a táncházban is ropták, hihetetlen energiával és szeretettel egymás és a tánc iránt. Olyan volt ez a hétvége, mint egy maghasadásos láncreakció: ha valakinek még volt egy jottányi energiája, abból adott a többieknek is, és ettől pulzált az egész csapat.
A harmadik nap végére azért kellemesen elfáradt mindenki, mégis arról számoltak be, hogy feltöltötte őket az együttlét és a tánc. Nem maradtak el a köszönetnyilvánítások sem: a táncosok, a séfek, a tánctanárok és a vezetők felé egyaránt. Ritkán van, hogy ezeket nem érzem közhelyes formalitásnak, de itt azt éreztem, szívből szólnak ezek a köszönömök. Tényleg idilli volt ez a hétvége, jól megalapozta a táncanyagokhoz való viszonyt, a további közös élmények iránti igényt, és remélhetőleg hamarosan a kedves közönség is megtapasztalhatja és élvezheti, milyen érték bontja épp virágát a Regös Néptáncegyüttesben.
