Tök jó!

/ Lohn Annamária /
lohn.annamaria2022 képe
József Attila: Ősz (részlet) „Batyuba szedte rongyait a nyár, a pirosító kedvű oda már, oly váratlanul, ahogy érkezett. Ki figyelte meg, hogy, míg dolgozik, a gyár körül az ősz ólálkodik, hogy nyála már a téglákra csorog? Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van, ily közel, hogy szemembe néz s fülembe morog.”
OlvaShow

Beköszöntött az ősz! Lassan inogva szállingóznak a színes levelek. A csendet csak néhány gesztenye koppanása töri meg reggel a parkban. A nyugalom azonban azonnal zsizsegő, siető embertömeggé változik a kapun kilépve. Rögtön két osztrák iskolai csoporttal találom szembe magam. Elgondolkozom.

Ahogyan egész Európában, úgy Ausztriában is megkezdődött a tanév. A Bécsi Magyar Iskola is megkezdte állandó foglalkozásait és tanóráit. Szombatonként és hétköznap délutánonként is vannak foglalkozások a Magyar Otthonban. A délelőtti órákban sem maradnak azonban némák a termek, hiszen óvodás, sőt még náluk is kisebb gyermekeknek is szerveznek közös foglalkozásokat, például a hétfő délelőtti Játékkuckót.

Az iskola azonban nem csak a tanórákra és a hétről hétre építkező tanulásközpontú foglalkozásokra fektet nagy hangsúlyt. Versenyeket is szerveznek, mint például a nemrégiben megrendezett OlvaShow. A programra több korosztályban nevezhettek csapatok. A 3 fős gyerekcsapatok már úgy érkeztek, hogy az előre kiadott regényt otthon elolvasták, sőt még borítókat is terveztek hozzá házi feladatként. Az interaktív irodalmi vetélkedő hatalmas sikert aratott mind a tanulók, mind a szülők körében. A legkisebbek például a mára már ikonikusnak számító Pom Pom meséiből mérettettek meg és legyünk őszinték önmagunkhoz, ki ne szeretné még felnőttként is Gombóc Artúrt és az ő kedvenc édességét: A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tej csokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét amit csak készítenek a világon!

Az októberi programsorozat részeként egy gyönyörű őszi délutánon az iskola Tök jó! programot is szervezett. A központi összekötő elem, mely végig kísérte a teljes szombat délutánt mi más is lehetett volna, mint az ősz? A gyerekek és kísérőik barkácsolhattak, kivághattak és, ragaszthattak őszi figurákat, részt vehettek az arcfestésen, készíthettek bőr szütyőt és kipróbálhatták a gyöngyfűzést is. Emellett lehetőségük volt töklámpást faragni. A színes forgatagot és a nagy sürgés-forgást moldvai néptánctanulás egészítette ki. A megfáradt nebulók őszi finomságokkal – mint a tökleves, – tölthették fel újra energiáikat a büfében.

A nap méltó zárása egy tanulságos őszi bábokkal eljátszott mese volt, ahol a gyerekek által készített varázslatos töklámpások is részesei lehettek a történetnek.

Miután a parkból kilépve elhaladtak előttem az osztályok és lepergett a fejemben az elmúlt napok őszi programsorozata arra gondoltam, hogy milyen kiváló, évszaknak megfelelő szabadidős tevékenységeket biztosított – a tanulás mellett – a Bécsi Magyar Iskola!