Tanévnyitás a strasbourgi Mesevár ovi-suliban

/ Tóth Zita Valéria /
toth.zita.valeria képe
A strasbourgi magyar iskola szeptemberben újra megnyitotta kapuit, mely korcsoportok alapján 12-15 gyermek számára kínál nyelvi, kézműves és énekes, játékos foglalkozásokat.
Kézműves foglalkozás közbenÉpp a dióról tanulunk egy éneketMeseolvasás

A "Mesevár - ahol a mese vár" elnevezésű magyar iskola 2013 óta működik Strasbourgban. Az önkéntes tanítónénik maguk is pedagógus végzettségűek, motivációjukat erősíti, hogy a foglalkozásokon saját gyermekeik is részt vesznek. A gyerekekből korosztályuknak megfelelően három csoportot alakítottunk, ez alapján differenciáljuk számukra az aktuális témát.

A magyar ovi-suliban az első alkalom többnyire az ismerkedésről szólt. A résztvevők között fele-fele arányban vannak magyar anyanyelvű, illetve magyar-francia anyanyelvű szülők gyermekei. Érdekesség, hogy utóbbi esetben mindig az édesanya a magyar származású. Olyan fiatal anyukával is találkoztunk, aki maga már második generációs magyar, Franciaországban született, édesapja és párja is francia, de a kisfiát mégis elhozza a magyar nyelvű foglalkozásokra. Megindító azt tapasztalni, mennyire fontosnak tartják ezek a szülők, hogy a gyerekeiknek továbbadják azt a kultúrát és hagyományt, amelyben ők felnőttek.

Úgy érzem, ez a néhány hónap, ami előttem áll, lehetőséget biztosít majd arra, hogy ebben én is segítsem őket, és arra, hogy általuk magam is közelebb kerüljek kimeríthetetlenül gazdag szellemi örökségünkhöz.