Szittya Emil (1886, Budapest – 1964, Párizs) a 20. század első felének sokat utazó, bohém életű és termékeny zsidó származású magyar írója, publicistája és művészetkrónikása volt. Magyarországon Kassák Lajos mestereként és felfedezőjeként ismert, irodalmi és kulturális munkássága, pedig sok szállal kötődik Svájhoz. Egy kevésbé ismert magyar alkotó svájci éveinek a története következik.
Szittya műveiben sajátos, személyes hangon vegyítette a modernség, az avantgárd és az emigráció élményeit, miközben egész életében hidat teremtett a közép- és nyugat-európai művészvilág között. Nevezetes alaknak számít, mert egyike volt azoknak, akik a korszak művészeit, irodalmárait és értelmiségi köreit nemzetközi szinten kapcsolták össze.
Életének és munkásságának fontos helyszíne volt Svájc. 1906 és 1907 között az asconában létrejött Monte Verità művésztelepen tevékenykedett, az első világháború éveiben pedig hosszabb időt töltött az országban. Zürichben bekerült a korszak pezsgő, multikulturális értelmiségi életébe, ahol még Leninnel és Trockijjal is megismerkedett személyesen.
Gyakran felkereste a ma is működő Cabaret Voltaire-t, ami a dadaizmus születési helyeként vívta ki magának a világhírnevet. Itt ismerkedett meg többek között Hugo Ball-lal és Emmy Hennings-szel, a mozgalom alapítóival. Szoros barátságot között a kor zenei úttörőivel is, mint az orosz Sztravinszkijjel vagy a svájci Honeggerrel. Bár később maga nem tartotta magát dadaistának, jelenléte és személyes kapcsolatai révén mégis a korai avantgárd tágabb hálózatához tartozott.
Svájci évei alatt és azt követően is aktív kapcsolatokat épített ki az európai modernizmus szereplőivel. Műveiben több alkalommal bemutatta a kor még ismeretlen, de később világhírűvé váló művészeit, például Marc Chagall-t, Chaïm Soutine-t vagy Henri Rousseau-t, akiknek munkásságát az elsők között ismertette. Az ő nevéhez fűződik például a “Der Mistral” című zürichi folyóirat is.
Svájci tapasztalatai, mint a menekültek, emigránsok, politikai gondolkodók és művészek sokszínű közössége hosszú távon formálták látásmódját és írásművészetét. Írásaiban gyakran visszatér a zürichi időszak élményeihez, a svájci társadalom sajátos, sokszínű atmoszférájához, valamint a háborúk közötti Európa menekült- és emigráns-létének tapasztalataihoz.
Szittya Emil neve elsősorban az avantgárd mozgalom korai dokumentálójaként, az európai művészeti élet közvetítőjeként maradt fenn, olyan alkotóként, aki életének jelentős részét a határokon átívelő gondolkodásnak és a modern európai kulturális sokszínűség bemutatásának szentelte. Festőként is tevékenykedett, ugyanakkor alkotásaival csak 1958-ban állt a nyilvánosság elő.
