Októberi események

/ Dudás Dávid /
dudas.david képe
Az elmúlt hónapban több zenés, néptáncos produkciót láthattak az érdeklődők

A Magyarok Világtánc táncelőadása Kovács Norbert „Cimbi” és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesült közös szervezésében jött létre. A táncosoknak egy koreográfiát kellett bemutatniuk, amely több heti rendszeres munkát igényelt. A nagyszerű muzsikát a Dűvő népzenei együttes készítette. Az elkészült koreográfiát a Montevideo felirat előtt táncolta el a Tündérkert Néptáncegyüttes.

Vendége volt a Magyar Otthonnak a Kaláka együttes, akik fennállásuknak 50. évfordulóját ünnepelték. Két fantasztikus koncerttel szórakoztatták a közönséget, kicsiket és felnőtteket egyaránt. Néhány gondolat a Kalákától:

"A Kaláka együttes 50. jubileumi évadjában régi adósságát törleszti ezzel az Ady-dalokból álló összeállítással. A hetvenes évek közepén az ország sokak számára első színésze, Latinovits Zoltán egy közös rádióműsor kapcsán fedezte fel magának az akkor még fiatal zenekart, és javasolta, tartsanak közös esteket. 1975-76-ban sokfelé mentek együtt. Akkor született Latinovits ötlete, készítsenek közösen Ady estet a költő születésének 100. évfordulójára. 1977-re. A remek Ady versmondásáról is híres, legendás színész 1976-ban meghalt, így a terv meghiúsult. Most, 2019-ben sokat emlékezünk Ady Endrére, halálának századik évfordulója kapcsán. Ez alkalom az idén 50 éves Kalákának, hogy a Latinovits tervét megvalósítsa."

Felléptünk az Októberfest-en. Kolleganőmmel Kasza Krisztinával Galga-mentéről (bagi) huszárverbunkot, csárdás és bukóst táncoltunk, míg a Tündérkert Néptáncegyüttes táncosai kalotaszegi (nádasmenti) legényest, csárdást és szaporát mutattak be.

Végezetül megemlékezést tartottunk október 23-án a Magyar Otthonban.